Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Ez ám a haladás: pelenkában járnak iskolába Svájcban a tizenévesek

Elképesztő, de Svájcban jelentősen megnőtt azoknak a tanulóknak a száma, akik 11 éves korukig is pelenkában mennek iskolába. Ennek az oka pedig – bármennyire is meglepő –, hogy nem tanulták meg használni a WC-t.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Svájcban előfordul, hogy a gyerekek négyéves koruktól kezdenek iskolába járni. Így az még nehezen, de érthető, hogy ebben a korban esetleg pelenkában indul az iskolakezdés. Ám mivel a WC használatát nem tanulják meg, így akár a 11 éves tanulók is pelenkában érkezhetnek a suliba, ami viszont már kissé meredek. Sőt, az oktatóktól is elvárják, hogy ezeket a pelenkákat szükség esetén cseréljék.

Amennyiben azt hinnék, ez egyedi probléma, le kell szögezni, hogy nem, ugyanis egy argaui igazgató a szülői értekezleten tájékoztatta arról a szülőket, hogy a gyereknek bizony „száraznak” kell lenniük, amikor visszatérnek az iskolába a nyári szünet után. Ezzel a WC használatának elsajátítására célzott. Sőt, ami még ennél is elképzelhetetlenebb, hogy az a szülőknek külön el kellett magyarázni, hogy a tanárok nem felelősek a gyerekek pelenkájának cseréléséért.

A szülőknek kötelességük gondoskodni arról, hogy iskoláskorú gyermekeik ne hordjanak pelenkát” – mondta Dagmar Rösler, a svájci oktatók ernyőszervezetének elnöke. – Aggasztó fejlemény, amikor 11 éves gyerekek pelenkában járnak iskolába. Az oktatók nem azért vannak ott, hogy cseréljék a tanulóik pelenkáját. Ez túlmegy minden határon” – tette hozzá.

Két perc alatt változtatta meg a nemét a svájci férfi, hogy ellógja a sorkatonaságot

(Blikk nyomán Szent Korona Rádió) 

buzeráns pedofil

Bécsi pedofilt menteget a magyarországi balliberális sajtó

A vadliberális Nyugat pedofília-elfogadtató tendenciája hazánkba is begyűrűzik. Ennek jelei ...

LMBTQP

2026. 08. 10.

Baka András az új köztársasági elnök, Új elnök és merényletek Kolumbiában, Elindult a HVIM Ifjúsági Tábora

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.

Rongyos Gárda

Rongyos Gárda Emléktúra – Lépj te is a hősök nyomába szeptember 5-én!

Huszonegyedik alkalommal szervezi meg a Rongyos Gárda Emléktúrát a HVIM ...

64

2026. 08. 8.

Telegram posztjaink (2026.08.07.)

Katonai bázist épít Donald Trump „Béketanácsa” Gázában; veszélyben a kárpátaljai magyar iskolák; erősödik a kivándorlás Izraelből, egyre több zsidó távozik

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 7.

izraeli katonák

Halva szülte meg gyermekét a ciszjordániai nő, mert az izraeli katonák feltartóztatták a mentőautót

Hiába próbálták megmenteni a palesztin mentősök a 28 éves eszméletlen ...

Közel-Kelet

2026. 08. 7.

Gyermekmolesztálás miatt őrizetben az LMBTQP-lobbista

Gyermekmolesztálás vádja miatt csapott le a rendőrség egy transznemű influenszerre

Egy ismert LMBTQP-lobbistára csapott le a rendőrség gyermekmolesztálás vádja miatt. ...

LMBTQP

2026. 08. 7.