Az ENSZ vezető LMBTQP-szakértője szerint, a keresztény hit sérti az LMBTQP-jogokat. Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője úgy véli, hogy a progresszívek egy antropológiai forradalmat akarnak véghez vinni, ezzel teljesen megdöntve azt az emberképet, ami több ezer éve létezik.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Aggodalmát fejezte ki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában tegnap bemutatott jelentés miatt a CitizenGO, mivel annak írói úgy vélik, a keresztény hit sérti az úgynevezett LMBTQP-jogokat.
A konzervatív érdekvédelmi szervezet tájékoztatása szerint az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) vezető LMBTQ- és genderügyi ENSZ-szakértőjéhez, Victor Madrigal-Borlozhoz köthető jelentés célja jogi és politikai narratívákat nyújtani az LMBTQP-jogok és a vallásszabadság kapcsolódásáról, továbbá ajánlásokat megfogalmazni az ENSZ-tagállamok és más érintettek részére arról, hogy az LMBTQP-közösségek védelme és boldogsága érdekében maradéktalanul teljesítsék a nemzetközi emberi jogból eredő kötelezettségeiket.
A CitizenGO ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az ENSZ-ben elhangzott ajánlások – amellett, hogy megsértik a hit szabad gyakorlásához való jogát – odáig vezethetnek, hogy a különböző kormányok beavatkoznak a vallási ügyekbe,
rákényszeríthetik az egyházakat az azonos neműek “házasságának” támogatására, valamint korlátozhatják a papok és lelkészek szabadságát abban, hogy segíthessenek a hozzájuk forduló, nem kívánt homoszexualitással vagy LMBTQP-irányú érzelmekkel küszködő embereknek.
A Victor Madrigal-Borloz által bemutatott jelentés szintén igazolja, hogy az uniós intézményekhez hasonlóan az Egyesült Nemzetek Szervezete is prioritásként kezeli az LMBTQP-közösségek érdekérvényesítését. Nagy Ervin szerint mindez azért történik, mivel
az önmagukat liberálisnak nevező, de neomarxista módon gondolkodó, progresszív politikai csoportok globálissá akarják tenni a napirendjüket, amelyhez különböző transznacionális szervezeteket is fel akarnak használni, mint az Európai Unió vagy az ENSZ.
A XXI. Század Intézet elemzője kiemelte: a progresszívek trükkje az, hogy a témákat megpróbálják egy fontos társadalmi kérdésként beállítani, holott ezeknek egy politikai vita részét kellene képezniük. – Ráadásul olyan NGO-kon, aktivistaszervezeteken keresztül akarják hirdetni a saját nézeteiket, amelyek nem indulnak választásokon, pedig ott megmérethetnék azokat az ügyeket, amikről politikai vitát kellene folytatni – mutatott rá szakértő. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a pride-hónap kapcsán ismét előtérbe került ez a fajta politikai nyomásgyakorlás. Az elemző szerint a keresztény vallás akadályt jelent, mert a progresszívek egy antropológiai forradalmat akarnak véghezvinni.
“Meg akarják dönteni azt a fajta emberképet, ami több ezer éven keresztül létezett, eltörölni a határokat a férfi és a nő, a gyermek és felnőtt között, valamint meg akarják szüntetni a klasszikus családmodellt”
– szögezte le Nagy Ervin. A kereszténység pedig – ahogy minden világvallás – védi ezt az emberképet – mutatott rá.
Izland is megtiltotta az LMBTQP-lobbi által megfertőzöttek gyógyítását
(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)