Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Észtországban egy hónapon belül már az aberráltak is összeházasodhatnak

Az észt parlament új elnöke elkötelezett az aberráltak házasságának támogatása mellett és véleménye szerint a törvénymódosítása heteken belül lehetséges. Ezzel Észtország lenne az első balti ország, amely törvényben ismerné el a buzik házasságát.

Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Lauri Hussar, aki áprilisban lett a parlament elnöke, a litván nemzeti rádiónak és televíziónak (LRT) adott interjúban nyilatkozott úgy, hogy a házassági egyenlőséget lehetővé tevő törvényt körülbelül négy héten belül el lehet fogadni. Kiemelte, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint az észtek több mint 50 százaléka támogatja az azonos nemű párok házasságát.

„Ez már nem olyan kérdés, mint hat-hét évvel ezelőtt volt, a hangulat megváltozott”

– mondta. A politikus elismerte, hogy a házassági egyenlőség még mindig megosztó téma, hiszen a nagy észt egyházak és a konzervatív beállítottságú emberek többsége ellenzi, és beszélt olyan tüntetésekről, amelyeken 1000-2000 ember tiltakozott a változás ellen.

Felvetette azt is, amit „egy nagyon érdekes dolognak” nevezett: azokban az országokban, ahol legalizálták az azonos nemű párok házasságát, „a társadalom előrehaladt”. Bár nem nagyon érthető mihez viszonyítja ezt a haladást.

Ami az azonos nemű párok házasságának társadalmi támogatottságát illeti, Hussar azt mondta, hogy szerinte a hangulatváltozás egy része az ukrajnai háborút figyelő embereknek köszönhető.

„Elgondolkodtatott bennünket arról, hogy mi a fontos számunkra mint társadalom számára”

– magyarázta.

Valakik a gondolkodás után jó választ találnak, mások akik agyát már eléggé átmosták nem…

Napi LMBTQP: Homoszexuális ápoló bántalmazta szexuálisan a lebénult beteget

https://szentkoronaradio.com/blog/2023/06/12/izland-is-megtiltotta-az-lmbtqp-lobbi-altal-megfertozottek-gyogyitasat/

(Humenonline nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.