Május utolsó vasárnapja nem csak gyereknap – valamint idén pünkösd -, hanem a Magyar Hősök Napja is. A hivatalos megfogalmazás szerint ilyenkor „azokra a hősökre – katonákra és civilekre – emlékezünk, akik Szent István óta életüket áldozták a hazáért.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
A hősök emlékezete elismerés és köszönet azoknak, akik vérüket ontották azért, hogy a magyarság „annyi balszerencse közt, oly sok viszály” után is megmaradhatott a Kárpátok között.
A mai értékvesztett kor materialista embere felteszi a kérdést: Miért kellenek ezek az emléknapok? Miért kell a múlttal foglalkozni? A csupán az anyagi javakat és a karriert szem előtt tartó egyén sosem fogja megérteni szentkereszthegyi Kratochvil Károly örök érvényű szavait: „Erős, hatalmas marad az a nemzet, amelyik a múlt nagy eseményeit, katonai erényeit, embereit megörökíti, kegyelettel ápolja és ezen emlékeken nevelődik.”
Nekünk a Hősök napja azt jelenti, hogy megőrizzük azoknak az emlékeit, akik véráldozatot hoztak a nemzetért. Számunkra az emlékezés az utánunk következő nemzedék öntudatos, egészséges nevelését jelenti.
Május utolsó vasárnapján azokra emlékezünk, akiknek hősiességét a kordokumentumok is megörökítették:
„Vlacsil Ferenc, az 54. közös gyalogezred tart. zászlósa rajával 3 gépfegyvert ragadott el az oroszoktól, s sok foglyot ejtett. Arany vitézségi éremmel jutalmazták vakmerőségét.” (Az Újság 1915. július 29. 12. o.)
„Bendig Gyula, a 85. gy. e. őrmestere szakaszával megtámadott két előretolt állásban lévő gépfegyvert, jóllehet azokat többszörös drótakadályok védték; a fegyvereket zsákmányul ejtette, s közben 86 oroszt elfogott, s ezáltal a magaslatot megtisztította az ellenségtől. I oszt. ezüst vitézségi éremmel lett kitüntetve.” (Pécsi Napló 1915. augusztus 4. 4. o.)
„Demovics János, a 72. gy. e. káplárja egy támadásnál, amelyben a gépfegyver-osztag veszélyeztetett ponton állott, azzal tüntette ki magát, hogy vakmerően előrefutott a rajvonalba, s gépfegyvereit oly kedvező helyzetbe hozta, hogy az ellenséges állást több napon át szakadatlanul lőhették anélkül, hogy az ellenség felfedezhette volna azokat. Személyes bátorságának és találékonyságának köszönhető, hogy kiszolgáló szeméyzete minden helyzetben vakon követte parancsát. I. oszt. ezüst vitézségi éremmel lett kitüntetve.” (Pécsi Napló 1915. augusztus 4. 4. o.)
„(…) a kormányzó a Szovjet elleni hadjáratban a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet adományozta az időközben őrnaggyá előléptetett és hősi halált halt Massányi Tibor századosnak, mint a magyar királyi honvédség első tagjának. Massányi százados az 1942. szeptember 29-én Perejeshajánál történt túlerejű ellenség betörésével szemben súlyos sebesülése ellenére is személyesen vezetett sikeres ellentámadást. Ennek során az ellenség előtt kimagaslóan vitéz és önfeláldozó magatartást tanúsított. Ugyancsak a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet adományozta a kormányzó Horváth Sándor próbaszolgálatos hadnagynak, mint a magyar királyi honvédség második tagjának. Horváth Sándor hadnagy 1942. december 16-án a Donnál önként végrehajtott járőrtevékenysége során túlerejű ellenséggel szemben folytatott egyéni küzdelemben, majd orosz hadifogságból történt sikeres kitörése és ezredéhez való visszatérése alkalmával az ellenség előtt kimagaslóan vitéz és önfeláldozó magatartást tanúsított.” (Magyar Élet, 1943. június 3. 1. o.)
„(…) A nagy és kemény korszakok nagy példákkal szolgálnak és a nemzeti erőfeszítés hősöket, bátrakat szül. Olvasunk tizenöt esztendős kis székely gyermekről, aki egy halhatatlan parancsszót követve, szinte úgy szökött el a katonákkal a keleti arcvonalra s ma már őrvezető. Az Új Magyarság éppen kedden írt arról a tizenöt- áa félesztendős ózdi fiúcskáról, aki-nek mellét az arany vitézségi érem díszíti, s most megint hírt adunk egy másik gyermekről, akinek zubbonyán a német vaskereszt vérszín szalagja virít. A törékeny, aprócska, alig fejlett testben a hősök, héroszok lelke feszül, és akkor, amikor a magyarság roppant élet-halál harcára gyürkőzik, ezek a fénylő szemű, testi megjelenésükben gyönge, de szívükben óriás apródok mutatják a példát mindeneknek: hogy kell szeretni a hazát és hogy kell érte élni!” (Magyar Élet, 1944. augusztus 10. 6. o)
A reménytelenül bekerített I. huszárhadosztály kitörése – A Kotló-hegy hősies története
(Csarnaimark.blog nyomán Szent Korona Rádió)
