„Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt. Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva. Ennélfogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok, és már eleve elismerem azt a döntést, melylyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.” IV. Károly magyar király ezzel – az alsó-ausztriai Eckartsau kastélyában, 1918 novemberében kelt – nyilatkozattal mondott le a magyar államügyek intézéséről. Az uralkodó azonban a svájci emigráció hosszú hónapjaiban nem tudta feledni elvesztett koronáját, és kísérletet tett trónjának visszaszerzésére. Károly 1921. március 26-án lépte át a magyar határt.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
A király nélküli királyság
IV. Károly 1918. november 13-án kelt eckartsaui nyilatkozatát követően, november 16-án kikiáltották Magyarországon a köztársaságot.
A Károlyi Mihály vezette népköztársaság rövid idő múlva megbukott, de az őt követő kommunista hatalom sem tudott megbirkózni a vesztes háborút követő társadalmi, gazdasági és az ország szuverenitását fenyegető külpolitikai problémákkal.
A Horthy Miklós vezetésével 1919 júniusában Szegeden zászlót bontott Nemzeti Hadseregnek azonban sikerült az antant támogatását megszerezve kiépítenie hatalmát az országban.
A kommunisták ellen sikerrel harcoló Nemzeti Hadsereg főparancsnokából, Horthy Miklósból kormányzó lett, és ezzel párhuzamosan a magyar kormány 1920 márciusában az ország államformáját királyságban határozta meg, amelynek élén a kormányzó állt. Így lett Magyarországból király nélküli királyság.
A királyság visszaállítása jogilag lehetőséget adott IV. Károlynak a visszatérésre, hiszen a lemondott uralkodó és az őt támogató Habsburg-párti, karlistáknak hívott legitimisták az eckartsaui nyilatkozatot úgy értelmezték, abban Károly csak az államügyek viteléről mondott le, a trónról nem. Károly visszatérését azonban elő kellett készíteni.
Először is meg kellett várni, hogy Budapest aláírja a rákényszerített békeszerződést, az antant hatalmak ugyanis még annak megkötése előtt leszögezték, a magyar trón megszerzése tekintetében a Habsburg-ház egyik tagját sem támogatják.
A karlisták azonban úgy gondolkodtak, hogy a visszatérésnek van esélye, és csupán a békeszerződés elfogadásáig kell várniuk, mert a paktum aláírása után a győztes hatalmak már nem tudják súlyosbítani a békekötés feltételeit.
A legitimisták titkos szövetséget hoztak létre az országban. E szövetség tagja volt többek között a nyugat-magyarországi katonai erők parancsnoka, Lehár Antal, Gratz Gusztáv külügyminiszter, Beniczky Ödön belügyminiszter, illetve Mikes János szombathelyi püspök is.
A legitimisták központja az Ausztriával határos Vas megye volt, ahol számos olyan földbirtokos élt, akiket kettészakított birtokaik miatt gazdaságilag is súlyosan érintett a békeszerződésben megállapított osztrák-magyar határ. Károly ugyanis névleg nemcsak Magyarország királya, hanem Ausztria császára is volt (igaz, arról a címéről is lemondott), akinek a trónra lépésével lehetőség nyílhatott az Osztrák–Magyar Monarchia részleges restaurációjára.
Nem voltak megalapozottak a sógor értesülései
Horthy és a hozzá hű körök mindent megtettek azért, hogy Károly lehetőleg Svájcban maradjon, mert joggal tartottak attól, hogy a trónját vesztett Habsburg magyarországi megjelenése kiváltja a győztes antant által a Monarchia romjain életre hívott államok, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, illetve a Magyar Királyság területéből óriási szeletet kihasító Románia katonai beavatkozását.
A legitimisták leginkább az angol-francia diplomácia passzivitásában reménykedtek. Ezt a reményt Károly Párizsban élő sógora, Zita királyné bátyja, Bourbon-Párma de Sixtus herceg is megerősítette.
A herceg 1921 februárjában tájékoztatta a svájci emigrációban élő sógorát, hogy értesülései szerint a francia miniszterelnök, Aristide Briand nem ellenezné a restaurációt.
Károly bízott a nem hivatalos diplomáciai csatornákon érkező hírekben és a Magyarországgal szomszédos államok tétlenségében, így 1921. március 23-án titokban elhagyta Svájcot, és elindult Magyarország felé.
Az uralkodó egy Sanchez névre kiállított, hamis útlevél segítségével gróf Erdődy Tamás kíséretében március 26-án Pinkafőnél minden gond nélkül átlépte a határt.
Az inkognitó nem sokáig tartott, mert a közeli Nagyszentmihályon a Vöröskereszt egyik magas rangú tisztviselőjeként bemutatott Károlyt a helyi vendéglős felismerte. Erdődy és a „leleplezett Sanchez” ezután a szombathelyi püspöki palotába, a legitimista Mikes János püspökhöz sietett.
Másnap a közelben vadászó Teleki Pál miniszterelnök érkezett a püspöki palotába, ahol megpróbálta meggyőzni a királyt, hogy Magyarország érdekeit szem előtt tartva, haladéktalanul hagyja el az ország területét. Károlynak viszont esze ágában sem volt visszavonulót fújni, és Budapestre hajtatott, abban a reményben, hogy Horthy hajlandó lesz átadni neki a hatalmat.
A budapesti találkozón a kormányzó udvariasan visszautasította a Károly által neki adományozott Mária Terézia-rend nagykeresztjét, és megkérte a Habsburgot, hogy haladéktalanul utazzon vissza Szombathelyre, és ott várja meg a fejleményeket. Horthy ugyanis nem nagyon bízott Bourbon-Párma de Sixtus hercegének nem hivatalos üzenetében, a franciák hallgatólagos támogatásában.
Budapesten a király felbukkanásának hírére felélénkült a diplomáciai élet. A budapesti brit, francia és olasz főmegbízottak, brit kollegájuk, Thomas Hohler révén nemtetszésüket fejezték ki a király felbukkanása miatt. Horthy később arra kérte a francia főmegbízottat, hogy a francia külügy nyilatkozatban szólítsa fel Károlyt a távozásra.
A reménykedő Károly eközben a szombathelyi püspöki palota vendégeként várta a pozitív diplomáciai fejleményeket, ám hiába, mert Edvard Beneš csehszlovák külügyminiszter csapatösszevonással és gazdasági blokáddal fenyegette meg Magyarországot, Briand francia miniszterelnök pedig nyilatkozatban ítélte el Károly restaurációs kísérletét.
A magyar sajtó által „királypuccsnak” nevezett incidens április 5-én zárult le, miután a kedvezőtlen politikai nyilatkozatokat tudomásul véve Károly vonatra szállt, és elhagyta Szombathelyet.
(a mult-kor.hu nyomán a Szent Korona Rádió)
Tévhitek és rosszindulatú mendemondák övezik II. Ulászló uralkodását I. rész
Tévhitek és rosszindulatú mendemondák övezik II. Ulászló uralkodását II. rész