LMBTQP képzést indítanak tanároknak a leszbikusok

A Labrisz (leszbikusok egyesülete) Facebook oldalán ismertette, hogy új képzést indít tanárok számára, aminek célja, hogy később a pedagógusok majd be tudják építeni a  szexuális és nemi kisebbségeket érintő tartalmakat, tehát az LMBTQP-propagandát az óráikba.

Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A Labrisz Leszbikus Egyesület közösségi oldalán ismertette, hogy hamarosan Pécsett, Szegeden és Budapesten indítanak oktatási projektet Befogadó Terek néven.

Mint írták, a projekt célja, hogy “minél több olyan iskola legyen Magyarországon, ahol a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó diákok biztonságban érzik magukat, önmaguk lehetnek és kibontakoztathatják képességeiket”.

A bejegyzésből az is kiderül, hogy úgy vallják,

ezeknek a tereknek a “kulcsszereplői az iskolában dolgozó tanárok, szakemberek”.

Számukra egy 16 órás ingyenes továbbképzést állítottak össze, melynek elvégzése után a résztvevők többek között eligazodnak az LMBTQP fogalmak között, valamint “ismerik a homofób és transzfób törvény negatív társadalmi hatásait”. Illetve “ahol relevánsnak érzik, be tudnak építeni szexuális és nemi kisebbségeket érintő tartalmat az óráikba” – sorolják.

A képzést az Amnesty International Magyarország, valamint a Labrisz Leszbikus Egyesület “szakemberei” és trénerei tartják. A 16 órás tanfolyam elvégzéséről pedig tanúsítványt is kiállítanak

– olvasható a Labrisz Facebook-oldalán.

Századszorra is elmondjuk: nem a nemzeti oldali szervezetek jelentik a nemzetbiztonsági kockázatot, hanem a deviáns lobbi szekerét toló szervezetek. Ők szabadon szervezhetnek foglalkozásokat, melyekkel a tanárokat a törvények megsértésére bíztatják, de például a HVIM állandó megfigyelés alatt áll.

Pozitív fordulat: nem kap a Labrisz kártérítést, a Meseország mindenkié bántja a gyermekeket

2022 legnagyobb LMBTQP-őrületei

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)