Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Összellenzékkel néz szembe jövőre a választásokon utoljára induló Erdogan

Erdogan bejelentette, hogy a jövő évi választá lesz az, melyen utoljára indul. Ha azt megnyerik megkezdik a „Törökország Évszázada” elnevezésű programot, majd átadja a stafétát a kinevelt fiatalabb generációnak. 

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Oroszország után Törökországban is végleg gátat szabnának az LMBTQP térnyerésének, ennek függvényében igen bíztatóan hat a „Törökország Évszázada” tervezet bejelentése, mely további konzervatív fordulatokkal kecsegtet.

Erdogan szombaton az észak-törökországi Samsunban szólalt fel, és úgy fogalmazott:

„azzal az erővel, amelyet 2023-ban a nemzetünktől a magunk nevében utoljára kért támogatásból szerzünk, megkezdjük a Törökország Évszázada építését, és átadjuk ezt a dicső zászlót a fiataloknak”

Törökországban 2023 első felében egyszerre tartják majd a köztársasági elnök- és a parlamenti választást.

Erdogan 2003 és 2014 között Törökország miniszterelnöke volt, 2014 óta pedig köztársasági elnök. 2017-ben, az ország addigi parlamentáris berendezkedése, egy népszavazás következtében, elnöki rendszerré változott, amely több jogkörrel ruházta fel az államfőt.

A jövő évi választásokra hat ellenzéki párt fogott össze Erdogan leváltása, valamint a korábbi parlamentáris rendszer visszaállítása érdekében. A szövetség még nem hirdetett saját jelöltet a köztársasági elnök tisztségére.

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/02/05/erdogan-kitiltja-a-gyermekekre-veszelyes-tartalmakat-a-mediabol/

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/10/25/egy-eros-csaladban-nincsenek-homoszexualisok-lmbtqp-ellenes-alkotmanymodositasra-keszulnek-torokorszagban/

(Orientalista.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.