Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Nincsenek a filmjeiben négerek, ezért meghurcolták a rendezőt

Tim Burton, korunk egyik legelismertebb rendezője, azon kevesek közé tartozik, akik nem akarják mindenképpen ráerőltetni a modern világ alkotta szabályokat a filmjeire. Éppen ezért legtöbb alkotásában még csak nem is találkozhatunk néger vagy homoszexuális karakterekkel. Ez a mai pc társadalomnak nem igazán nyerte el a tetszését, rögtön szájukra is vették a híres rendezőt.

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A mai filmeknél már elvárják, hogy egyfajta „polkorrekt sablon” alapján készüljenek, tele buzikkal és négerekkel, miközben azok a legtöbb esetben nem is illenek bele a történetbe. Abban az esetben pedig, ha valaki nem követi ezt a vonalat, rögtön szájára veszi a mai „liberális társadalom”, és meghurcolja az illetőt. Ez történt korunk egyik legnagyobb rendezőjével is, akit először 2016-ban nézett ki magának az internet népe, miszerint „rasszista”. A vádak azért érték a legendás alkotót, mert filmjeibe rendszerint fehér színészeket válogat be. 2016-ban viszont megjelent a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című filmje, amiben az egyik főbb szerepet Samuel L. Jackson (néger) játszotta, ezért el is csendesültek akkoriban a kritikák.

Ám ettől függetlenül az embereket nagyon érdekelte, mi lehet az oka, hogy Burton ikonikus filmjeiben vagy animációiban nincsenek néger karakterek. Akkor a rendező, nem foglalkozva semmilyen esetleges következménnyel, nyíltan kimondta a véleményét az üggyel kapcsolatban, miszerint

attól még, mert elvárják, nem fogja ráerőltetni filmjeire a „sokszínűséget.”

Emellett egy másik ok viszont, amiért Tim Burton nem castingol színes bőrű embereket a filmjeibe, az, hogy nem illenek a rendező által kedvelt szürke és rideg esztétikához és csontvázszerű színészi megjelenéshez. Ezért aztán rajzokkal és sminkkel próbálták bizonyítani ennek ellenkezőjét, hogy negatív színben tüntessék fel a rendezőt. Ezek a próbálkozások egyértelműen gyengén sikerültek, alátámasztva a rendező cselekedetének okát.

                                 

Ez a botrány is hamar elcsendesedett, viszont idén újra elindult a rendező körüli hiszti, ugyanis megjelent a Netflixen Tim Burton rendezésében a Wednesday című sorozat. Itt a főbb mellékszerepekben ugyan több fekete bőrű színész is fellelhető, ez sem felelt meg igazán a sorozat közönségének. Ezúttal azért kötöttek bele a rendezőbe, mert szerintük

„Burton kizárólag olyan szerepekre választotta ki ezeket a színészeket, akik a sorozat legnagyobb részében negatív karakterként vannak ábrázolva, azaz tipikusan az iskolai zaklató figurákat testesítik meg.”

Tehát innentől elásta magát a modernek szemében. Mi még remélhetjük, hogy ő része lesz azon keveseknek, akik értelmes alkotásokat dobnak a piacra.

Ha nem tudta volna, Boleyn Anna jamaicai néger volt

Néger nő fogja játszani a dicsőséges viking királyt a Netflix legújabb sorozatában

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.