2021. december 18-19-én röplapok jelentek meg az USA Idaho tagállamának Boise városában. Ezekben arra a tényre mutattak rá, hogy a Covid-hisztéria felhajtói, valamint az abból busás hasznot bezsebelő gyógyszeripari vállalkozók között a zsidók jelentősen felülreprezentáltak. A híradások ugyan nem nevezték meg a röplapok készítőjét, de némi internetes kutatás után meg lehetett tudni, hogy a Goyim Defense League (Gój Védelmi Liga) volt az. Ők ilyen és ehhez hasonló röplapokkal már többször törtek borsot a zsidók orra alá.
A Coviddal kapcsolatos röplapok hatására a Boise-i zsidók ájvékolásba kezdtek. A Wassmuth Center for Human Rights (Wassmuth Központ az Emberi Jogokért) a Twitter-oldalán azt írta: „Ma reggel számos lakónegyed ezt találta az ajtóküszöbénél. Az antiszemitizmus gyűlöletbeszéd, amit el kell ítélni, valamint azzal kapcsolatban vádat kell emelni”. A Wassmuth Center igazgatója, a zsidó Dan Prinzing egy interjúban kijelentette: „Ez nemcsak elfogadhatatlan, ennek törvénytelennek is kell lennie, ezzel kapcsolatban vádat kell emelni”. Azt is hozzátette:
„Ez egy bűntett, ez gyűlöletbeszéd, és az elkövetőkkel szemben, amikor elfogják őket, vádat fognak emelni. Szintén itt az idő arra, hogy talán fel kell szólítanunk az állam vezetőit és azt kell mondanunk, hogy ezt ne csak elítéljék, hanem cselekedjenek is ennek betiltására”.
Úgy tűnik, hogy a hücpe (arcátlanság) annyira elvakította a zsidókat, hogy elfelejtették azt a lényeges tényt, hogy Boise az USA-ban van, márpedig az USA alkotmányának első módosítása egyértelműen fogalmaz a kérdésben: „A Kongresszus nem alkothat törvényt (…) a szólás- vagy a sajtószabadság csorbítására”. Az első módosítás (First Amendment) az oka annak, hogy az USA-ban nincs se gyűlöletbeszéd-törvény, se holokauszttagadás-törvény, tehát a már említett röplapok semmilyen bűncselekményt nem valósítottak meg.
Mások is észrevették a zsidók arcátlanságát. Például a KTVB 7-es csatorna YouTube-oldalára feltöltött riportműsor alatt sokan tettek megjegyzést, melyek elsöprő többsége politikailag inkorrekt volt.
Íme, számos ilyen hozzászólás (a fordítások és a magyarázatok a szerzőé):
Julius Striker
Mióta bűntett Amerikában a gyűlöletbeszéd alkalmazása? Az USA-ban röplapokat osztogatni törvénytelen?
PureNomad
Nincs olyan, hogy antiszemitizmus. Ez kritikai szemita elmélet. (Utalás a kritikai faji elméletre, ami a zsidó kommunista felforgatás része)
RealmWaffen
Semmi bajt nem látok a szabad beszéd kapcsán.
Julius Striker
Ez a fickó tényleg azt mondta, hogy bűntett gyűlöletbeszédet alkalmazni. Van ám hücpe ebben az elfben! (Utalás a zsidók által készített, fehér- és keresztényellenes „Santa Inc.” című animációs sorozatra, ahol a zsidó kinézetű elf megpróbálja megbuktatni a Mikulást)
Rabbi Baby ForeSkin Eater
Úgy néz ki, hogy Amerika népe végre felébred, ami ezeket a gonosz elfeket illeti.
Derek P
Mutassátok meg nekünk, hogy mi van rajtuk! Nem fogjátok, mert azok kedvező visszhangra találnak az emberek között.
Gary Card
SENKI – egyetlen egyén vagy csoport – sem mentes a kritika alól!
Ginseng Cengiz
Talán itt az ideje némi önvizsgálatot tartani!
Miért van az, hogy évszázadról évszázadra, újra és újra bajba keveredtek a helyiekkel?
Nem nevezhettek valamit „gyűlöletbeszédnek”, mert nem tetszik nektek az, amit mondanak. Ez sokkal inkább arról szól, hogy „olyan beszéd, amit ti gyűlöltök”.
NoahPaulAgee
Hű, a teringettét! Nem kaptam meg azt az emlékeztetőt, amelyben az állt, hogy mindenkinek szemitabarátnak kell lennie.
Springtrap_66 PG
Az elfek nem szeretik, ha megnevezik őket, hmm?
Amongst The Ruins
„Mikor történt mindez velünk?” (Utalás Dan Prinzing igazgató siránkozására az interjúban)
Menjetek vissza Izraelbe; tudjátok, abba az etnikai alapú államba a „kiválasztott nép” számára!
Ebben persze egyáltalán nincs semmi felsőbbrendű…
Pancake Lizard
109, és tovább számolunk… (Utalás arra, hogy a történelem során 109 helyről űzték ki a zsidókat, de arroganciájuk miatt soha nem tanultak semmiből, így aztán új letelepedési helyükön újra kiprovokálták azt, hogy kiűzzék őket)
Montblanc
„Fokozatosan elkezdtem gyűlölni őket”. (Utalás Adolf Hitler „Mein Kampf”-jára, melyben leírta, hogy minél jobban megismerte a zsidókat, annál jobban gyűlölte őket)
UNIT 8200
Antiszemitának nevezik az embert, mert nem tudják hazugnak nevezni. (Utalás arra a zsidó taktikára, hogy amikor egy őket leleplező állítást nem tudnak racionális ellenérvvel megcáfolni, akkor ad hominem módon elkezdik azt skandálni, hogy „Antiszemitizmus! Antiszemitizmus!”)
Zoomerjack
Újiszten, mék egy soá! (Az „Oh God, it’s another shoah!” kifejezés zsidó akcentussal előadott változata: „Ew gawd, it’s annudda shoah!” Gúnyos utalás arra, hogy a rettegő zsidók mindenben az újabb holokauszt eljövetelét látják)
Young bruh
Állítsátok le! (Utalás egy mémre, amelyen egy zsidó azonnal kiadja a parancsot a betiltásra, amint a gójok rájönnek a kellemetlen igazságra: „Shut it down! The Goyim know!”, azaz „Állítsátok le! A gójok tudják!”)
Jimmy Wells
Tehát az első módosítás most már törvénytelen?
Itt hadd tegyek egy gyors kitérőt: éppen ezért lenne fontos televíziós interjúk, nagygyűlések, valamint baráti beszélgetések során állandóan felvetni azt, hogy az Alaptörvénybe át kellene emelni az első módosítást, valamint annak hatására a büntetőtörvénykönyvből el kellene távolítani a szólásszabadságot csorbító holokausztparagrafust. Az pedig külön öröm lenne, ha egy megtörhetetlen magyar politikus az Országgyűlésben felállva szintén kimondaná mindezt… Most pedig térjünk vissza a Boise-i esetre!
Nem ez volt az első alkalom, hogy a zsidók kifejezték az amerikai alkotmánnyal szembeni megvetésüket. Erre jó példa a zsidó Ruth Bader Ginsburg főbíró, az USA Legfelső Bírósága tagjának esete. Amikor 2012-ben szakmai látogatásra Egyiptomba ment, az Al Hayat TV meginterjúvolta, melynek során a riporter azt is megkérdezte tőle, hogy ajánlaná-e az amerikai alkotmányt Egyiptom számára. Ginsburg kifejtette, hogy nem az USA alkotmányát venné figyelembe egy új alkotmány kidolgozásakor, hanem inkább Dél-Afrika alkotmányát, Kanada Jogok és Szabadságjogok Chartáját, valamint az Emberi Jogok Európai Konvencióját. Nos, mely országban nincs gyűlöletbeszéd-törvény és holokauszttagadás-törvény, viszont mely országokban van? Ugye, ugye…
Érthető a zsidók ájvékolása: ameddig az első módosítás, valamint a második módosítás (a fegyvertartás és -viselés joga) létezik, addig ők nem tudnak korlátlanul uralkodni, hiszen a gójoknak van eszközük az ellenállásra.
Ezek után nézzük meg, hogy mit kell tudni a fent már említett Wassmuth Center for Human Rights nevű szervezetről. Azt hiszem, nem árulok el titkot, hogy egy ugyanolyan felforgató társaságról van szó, mint például az ADL, az SPLC, vagy az NAACP. Íme, néhány bizonyíték!
A Központ honlapján található ez a lista: „A társadalmi igazságosság ABC-je”. Ha valaki nem tudná: a társadalmi igazságosság (social justice) egy baloldali szólam, mely szerint a fehér heteroszexuális férfiak elnyomják a faji és nemi kisebbségeket (színesbőrűeket, nőket, homoszexuálisokat), ezért őket fel kell szabadítani, kárpótolni kell, valamint vezető pozícióba kell emelni.
A Központ utakat is szervez, példának okáért Mozambikba is, azonban mielőtt a résztvevők odajutnak, Nelson Mandela lábnyomát követve bejárják az általa megtett utat a dél-afrikai Sowetóban. Arról a Nelson Mandeláról van szó, akit lefilmeztek, ahogyan felemelt ököllel áll, miközben a körülötte álló fekete elvtársai a zsidó kommunista Ronnie Kasrils-szel, az apartheid utáni Dél-Afrika egyik hírszerzési miniszterével együtt a búrok megölésére felszólító mozgalmi dalt éneklik.
Ha az ember a Központ honlapján beüti a keresőablakba, hogy „Holocaust”, akkor számos megemlékezést talál, ellenben ha arra keres rá, hogy „Holodomor”, akkor egyetlen találatot sem kap. Csak nem azért, mert az 1929-32-es holodomor fő elkövetői két zsidó komisszár, Lazar Kaganovics és Genrih Jagoda volt? A holokauszttal kapcsolatos megemlékezések hosszú sora, ellenben a holodomorral kapcsolatos megemlékezések teljes hiánya egyértelművé teszi, hogy itt is az emberi jogokat fedősztoriként alkalmazó, valójában csak a zsidók sajnáltatásával foglalkozó propagandaszervezetről van szó.
A televíziós felvételeken látható az Idaho Anne Frank Human Rights Memorial (Idahói Anne Frank Emberi Jogi Emlékmű) is, ami a Központ részét alkotja. Álljunk csak meg egy pillanatra: még ha feltételezzük, hogy Anne Frank története igaz, akkor is miért állítottak neki emlékművet Idahóban, ahova semmilyen módon nem kötődik? Azért, mert ez a zsidók általi pszichológiai nyomásgyakorlás minden fehér emberre a fehér bűntudat (white guilt) fenntartása érdekében.
Végül, de nem utolsó sorban fel kell tennünk a kérdést: mit keresnek egyáltalán zsidók Boise-ban? A zsidók évszázadokon keresztül siránkoztak, hogy nincs saját országuk, amíg aztán 1948-ban kaptak egyet, ennek ellenére még mindig itt vannak a nyakunkon és minden alkalmat megragadnak a fehérellenes felforgatásra. Éppen ezért legfőbb ideje, hogy kimondjuk: a zsidóknak sem Boise-ban, sem más fehérek lakta vidéken nincs semmi keresnivalójuk, tehát alijázzanak! A soha viszont nem látásra!
Források:
Antisemitic fliers found in Boise’s North End
By: Anna Azallion, Cooper Waytenick
Posted at 4:39 PM, Dec 19, 2021 and last updated 6:20 PM, Dec 20, 2021
Wassmuth comments on anti-semitic posters found in Boise neighborhoods Sunday Morning
KTVB
Dec 20, 2021
Wassmuth Center
@IdaHumanRights
This morning, several neighborhoods found this on their doorsteps. Antisemitism is hate speech that must be condemned and prosecuted.
6:17 PM · Dec 19, 2021
Wassmuth Center for Human Rights, Boise, ID
Shocker! Supreme Court Justice Ruth Bader Ginsburg Insults U.S. Constitution
Nelson Mandela Singing ‘Kill The Boer’ (Whites) With Jewish Intelligence Minister Ronnie Kasrils
Leváltani a Mikulást zsidó módra
https://szkr.jobbklikk.com/blog/2022/09/27/novak-katalin-buszke-a-magyarsag-es-zsidosag-kozos-tortenelmere/
(Hidra – Szent Korona Rádió)