Másodfok vagy kegyelem? – Budaházy György közleménye

Háziőrizetben várja Budaházy György a Hunnia-ügy másodfokú eljárásának tárgyalásait, melyekre 2023. február 8-val kezdődően kerül sor. A meghurcolt hazafi legújabb közleményét alább közöljük.
Folytatódik a Történelmi alkotmány előadássorozat Dr. Varga Tiborral

Dr. Varga Tibor jogtörténész folytatja „Történeti alkotmány” című előadássorozatát. Az ország több pontján is megjelenik majd továbbadni jelentős tudását, első körben Budakalászon teszi ezt meg november 19-én.
Zelenszkij bocsánatkérés helyett megint csak nagyképűsködik – Még Biden sem ért vele egyet (frissítve)

A lengyel államvezetés és az amerikaiak is elismerték, hogy nem érkezhetett Oroszországból a tegnap Lengyelországban becsapódó rakéta, hanem szinte biztosan az ukránok egyik eltévedt légvédelmi rakétája volt.
Összefoglaló a Lengyelországot ért „rakétatámadásról” (frissítve)

Lengyelország területén csapódott be tegnap este egy rakéta, melynek következtében két halálos áldozatot is jelentettek. Mit tudunk eddig?