szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elhunyt a Szent László hadosztály utolsó veteránja

A Szent László hadosztályt a betörő szovjet hordák ellen hazánk védelmére állították fel 1944. október 12-én. Tagjai nevéhez méltóan védték a vörös sátán ellen hazánkat, hősiesen kitartottak a túlerővel szemben is. Október végén utolsó veteránja is csatlakozott az égi seregekhez. 

Október 20-án, 96 esztendős korában hunyt el a Szent László hadosztály utolsó ismert katonája, Antal Imre őrvezető.

Imre bácsi 1926. szeptember 24-én született Kismarján. Leventeként, 17 évesen önként jelentkezett katonai szolgálatra. Alapkiképzése még be sem fejeződött, amikor újoncként a frontra vezényelték – a Szent László hadosztály lövész katonája lett. A harcokban megsebesült: egy gránátrepesz fúródott a combjába. A háború után egy évet még Németországban, az amerikaiak által őrzött egyik táborban tartották fogva, szabadulása után pedig gyalog tért haza a szülőfalujába – szinte azonnal besorozták három évre.

Antal Imre őrvezető hihetetlennek tartotta, hogy volt alakulatának dicső helytállására az utóbbi években már büszke lehetett, a rendszerváltásig ugyanis az volt a hivatalos álláspont, hogy Waffen SS alárendeltségében szolgáltak, és a balliberális történelmi narratíva miatt nem mondhatta ki korábban emelt fővel, hogy ő a legendás hadosztályban szolgált.

A július 2-i letkési találkozón részt vett dr. Lippai Péter dandártábornok is. A Magyar Honvédség Parancsnoksága szárazföldi haderőnemi szemlélője név szerint üdvözölte Antal Imrét. Beszédében hangsúlyozta: nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy találkozhatott a legendás hadosztály, valószínűleg utolsó élő katonájával.

Antal Imre őrvezetővel az utolsó veterán is a Hadak útjára távozott.

Requiescat in pace Antal őrvezető!

(Honvedelem.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Elhunyt az ’56-os szabadságharcos Wittner Mária – Isten nyugosztalja!

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55