A balliberális média előszeretettel aggatja az immár pejoratívvá tett szélsőjobboldali jelzőt az egyes politikusokra. Így lett szélsőjobboldali Orbán Viktor, Giorgia Meloni, Jair Bolsonaro, és még sokan mások. De vajon a szélsőbaloldali jelzőt miért nem használja a média?
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Giorgia Meloni lett Olaszország új miniszterelnöke, s a média azonnal felrobbant, fasisztának, s mint a demokrácia ellensége, mutatták be. Biden is kiemelte, hogy Meloni győzelme fenyegető, és baljós előjeleket fest. A New York Times egy “posztfasiszta gyökerekből származó párt kemény jobboldali vezetőjeként” jellemezte. A CBS News szerint Hitler és Mussolini győzelmére emlékeztethetnek minket az események. De sorolhatnánk még, hogy milyen jelzőkkel illették az amúgy korántsem szélsőjobboldali, talán éppen csak jobboldali politikust. Még a volt liberális miniszterelnök Matteo Renzi is leszögezte, hogy Meloni fasisztának titulálása csupán a média demagóg találmánya, és csak azért folyamodnak ezen eszközökhöz, hogy lejárassák.
A konzervatív államvezetők szélsőjobboldaliként való ábrázolásának ez a mintája egyébként túlmutat Európán. Október 30-án mérettetik meg Jair Bolsonaro és Liuz Ináció Lula Brazíliában. Mivel a balliberális média ellenséget lát Bolsonaroban, őt is szélsőjobboldalinak nevezik, pedig Melonihoz hasonlóan őt is csak fájó szívvel emlegethetjük konzervatívnak. Ezzel szemben a baloldali jelölt, Lula esetében soha nem került elő a szélsőbaloldali jelző, pedig ő például 18 hónapot börtönben töltött korrupciós vádak miatt. Annak ellenére egyébként, hogy Lula a brazíliai Munkáspárt színeiben indul, s rendszeresen nyíltan kommunista jelképekkel apellálnak, szoros kapcsolatot ápolnak a venezuelai kommunista Maduroval (ő arra is buzdította nemrégiben a brazilokat, hogy foglalják el az utcákat). De Lula márciusban megjelent a brazil Kommunista Párt 100. fennállási évét ünneplő rendezvényen, s vörös rongyok között éltető beszédet is tartott. Őt mégsem nevezte a balliberális média egyetlen esetben sem szélsőbaloldalinak.
Így, miközben olyan, a liberális világrendre nem fenyegetőket, mint Meloni, célkeresztbe vesznek, addig a Brazíliát a kommunizmusba taszítható Lulát szinte figyelembe se veszik. Az amerikai médiában például nem azonosítják szélsőbaloldaliként az olyan ténylegesen szélsőbaloldali vezetőket, mint Maduro, a perui Pedro Castillo, a bolíviai Luis Arce, a kolumbiai Gustavo Petro és a kubai Miguel Díaz-Canel.
Említhetünk még egy példát: Peruban Castillo 2021-es megválasztása után a marxista Guido Bedillot, a maoista gerillacsoport egyik feltételezett tagját nevezte ki miniszterelnöknek, és a 85 éves marxista gerilla Héctor Béjart külügyminiszternek. Sem a CNN, sem a New York Times, sem a Financial Times – hogy csak a legnagyobbakat említsük a tengerentúli baloldali sajtóból – nem nevezte egyetlen szöveghelyen sem szélsőbaloldalinak a – nyíltan szélsőbaloldali – perui kormányt.
Az a tény, hogy oly sok prominens konzervatív vezetőt a pejoratívvá, démonizálttá tett szélsőjobboldali jelzővel minősítenek, és gyakorlatilag egyik baloldalit sem sorolják be szélsőbaloldalinak, megmutatja, mennyire szélsőbalra sodródott a világ gondolkozását alakító, magát “függetlennek” és “objektívnek” tituláló média.
A jó hír azonban az, hogy az ilyen “tényellenőrzött” portálok olyan komikussá váltak az elmúlt időszakban, hogy a médiába vetett bizalom a közeljövőben megrendülhet – amennyiben nem degenerálódott le erre a szintre teljesen a világnépesség.
(The Spectator World nyomán Szent Korona Rádió)
Van-e még jövője a konzervatívoknak az LMBTQP lobbival szemben?