Több mint 400 éves ágyút tártak fel az egri várban

A régészek múltunk újabb szegletébe engedtek betekintést. Ezúttal egy 1552-ből származó, Eger ostrománál használt ágyút tártak fel.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az Egri vár legmagasabb pontján, a délkeleti ágyúdombon – a helyreállításokhoz kapcsolódó régészeti kutatás során – egy bronzból öntött ostromágyú került elő. Az ágyúdombot, amely egy kőfallal körülvett, több mint 10 méter magas mesterséges domb, a 19. század óta Szép bástyának is nevezik. Eredeti formájában 1542 után kezdték építeni a belső vár délkeleti sarkán, a külső várba vezető Setét kapu mellett. Az 1552-es ostromra felsorakoztatott török faltörő ütegek romboló tüzére válaszul, többek között erről a dombról szólaltak meg a védők ágyúi. Tinódinak az Egri vár viadaláról szóló énekéből tudjuk, hogy az ágyúdomb tetején palánkot és földdel töltött kasokat helyeztek el.

Az 1560-as években az ágyúdombot többször javították és magasították, illetve külső rézsűjét kettős cölöppalánkkal erősítették meg. Utolsó, immár kőből épített körítőfalakkal történő átépítése a török uralom idejére tehető. Evlia Cselebi török utazó emlékiratai szerint Musztafa pasa (1636-38) idején épült. Leírása szerint ez az ágyúdomb “az egész városra nézve magaslat, s még a repülő madarat sem engedi átrepülni. Húsz hosszú ágyúja van, melyeket látni kell”. Ezek egyike lehetett a most előkerült, körülbelül 2,3 tonna súlyú ágyú, melynek csőhossza több mint 3 méter, kalibere (vagyis a csőfurat átmérője) 17 cm. Az ágyú mellett összesen 19 darab tömör vas ágyúgolyót sikerült feltárni, melyek egyenként 15-16 kg-ot nyomnak.

Eger vára 1687-ben felszabadult az oszmán uralom alól. A várban berendezkedő keresztény hadak 1690-ben is leltárba vették az itt talált ágyúkat. Az ebben említett “30 fontos török ágyú, amelynek vége szétrepedt, s ezért újból öntendő” az, ami most előkerült. A cső a Rákóczi-szabadságharc idején zajló harcok során kerülhetett a földbe. A több, mint 400 éves ágyú felfedezése azért igazi szenzáció, mert teljes ágyúcsövek ritkán és csak kivételes szerencsével őrződnek meg. Emellett ez az ágyú hírmondója a vár izgalmas történetének: feltehetően látta Eger tragikus elestét (1596), a török kiűzését (1687), majd Rákóczi vezérlő fejedelem egri bevonulását (1705).

(Egri vár Facebook oldala nyomán Szent Korona Rádió)

Késő avar kori temetőt tárnak fel Csákberényben – A múltunk ismeretlen része tárul fel számunkra?

Római kori várost találtak Zalában