A Finnek leszámoltak az utolsó Lenin szoborral is

Eltávolították Finnországból az utolsó Lenin szobrot, de valószínűleg nem azért mert feltámadt bennük az ellenbaloldaliság. A kotkai emlékművet több, mint valószínű, hogy azért döntötték le, mert most éppen az ukránok ellen harcoló oroszok jutnak róla eszükbe.
A határt védő mezőőröket büntetik a bűnözők helyett

Magyarországon a hatalom rendszeresen meghurcolja a tisztességes magyarokat, akik a saját tulajdonukat védik bűnözők ellen, de az még ilyen körülmények között is ritka, hogy rendvédelemmel foglakozó hivatalos személyekkel tegyék ezt. Most ez is megtörtént, méghozzá a TASZ bejelentésének engedelmeskedve. Vádlott lett az ásotthalmi mezőőrökből, mert megállítják a sokszor lőfegyverekkel hazánkba betörő migráns bűnözőket.
Az afgán kultúrában elfogadható a 3 éves kislány szexuális zaklatása – újabb áldozatai vannak a migránsáradatnak

Az USA-ban egyre súlyosabb a migránshelyzet. Nem ez volt az első alkalom, hogy afgán illegális bevándorló próbált nemi erőszakot elkövetni fiatalkorún. Most két esetről számolunk be, az egyik áldozat egy 12 éves kisfiú, a másik egy 3 éves kislány volt. Mi nem kérünk a gyermekmolesztáló migránsokból!
Üldözik a magyarokat, de frontszolgálatra azért jók – a kárpátaljai magyarok helyzete a háború alatt

Sose volt könnyű magyarnak lenni Kárpátalján, ez most a háború árnyékában még inkább igazzá vált,azonban ők továbbra is ragaszkodnak a magyarságukhoz. Ukrajna egy percig sem fogadta el ezeknek az embereknek a magyar állampolgárságát, és most is kénytelenek küzdeni egy olyan országért, amely eddig csak ártott nekik. A Pesti Srácok Kártátalján készült riportját alább olvashatják.
Berlinben óvodát nyitnak a gyerekek aberrálttá neveléséért

Megnyílik az első olyan óvoda Németországban, ahol kifejezetten az LMBTQP közösség irányelvei és ideológiája szerint oktatják a gyerekeket. A projekt mögött álló ügynökség igazgatóságában egy olyan férfi is helyet kapott, aki korábban azzal érvelt, hogy semmi esetre sem szabad megbüntetni valakit azért, mert nemi életet élt egy gyerekkel.
Újabb tüntetés Németországban: elég a szankciókból!

Ezrek vonultak az utcára Berlinben, amiért a német kormány fegyverekkel segíti Ukrajnát, és mert beleállt a Moszkva elleni szankciós politikába. A demonstrálók szerint mindezek a német gazdaság visszaeséséhez és drasztikus áremelkedésekhez vezettek.