2020. március 12-én tett feljelentést László Attila a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője Medgyesegyházán a magyar lakosság ellen irányuló megfélemlítő bűncselekmények sorozata miatt. Alább közöljük a beszámolóját az eseményekről.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Az elmúlt napokban kaptam kézhez a Battonyai Járásbíróság határozatát, melyben arról tájékoztattak, hogy bűnösnek ítélték azt a két férfit akit 2020. márciusában jelentettem fel közösség tagjai elleni erőszak és garázdaság miatt.
Akkoriban gyakori volt a vasútállomás közelében található presszó vonzáskörzetében a garázdálkodás. megfélemlítés és ezzel párhuzamosan a felém irányuló lakossági panaszok is kezdtek sokasodni – tájékoztatta hírszolgálatunkat a MÖM vezetője, majd folytatta a történetet.
Egy ilyen segítségkérő jelzést követően érkeztem egymagam a presszóhoz, ahol az ott tartózkodó vendégek, (akik még nem menekültek el aznap) arról beszéltek, hogy a mellettük lévő padoknál egy roma család férfi tagjai megfélemlítik a békés járókelőket, kötözködnek egész nap, majd egy bogrács állványt is felállítottak, azzal a célzattal, hogy abban majd a magyarokból fognak gulyást főzni.
Majd ezt követően léptem be a presszóba, ahol folytattam a kérdezősködést az esettel kapcsolatban.. Ekkor lépett be a helyiségbe a két erősen bódult állapotban lévő cigánybűnöző, akik azonnal provokálni és fenyegetni kezdtek.
A fenyegető hangnem a helyi rendőrség megérkezését követően sem szűnt meg, ezért kértem a rendőröket, hogy távolítsák el a közelemből a kötekedő alakokat, mivel zaklat a jelenlétük. Miután ez megtörtént jeleztem, hogy feljelentéssel kívánok élni az ellenem irányuló életellenes fenyegetések miatt, valamint a magyarok összességének a megfélemlítésére irányuló, közösség tagjaival szemben tanúsított erőszakos cselekmények miatt is.
Az esetet követően, a későbbi órákban még visszatértek a helyszínre az “alkalmi kannibálok” akik az ott dolgozó felszolgálót az alábbi kijelentésekkel félemlítették meg: ” szolgáld ki a családomat kutya, este megvárunk és véged lesz, kiütlek, kérj magadnak rendőri védelmet mert véged lesz “.
A feljelentést követően 2 és fél évvel, 2 rendbeli zaklatás vétségében találták bűnösnek az alkalmi “kannibálokat”. Ennek eredményeképpen a más ügyből kifolyólag már börtönbüntetését töltő I. rendű vádlottat. 1 év hat hónap szabadságvesztésre a szintén más ügyből kifolyólag börtönbüntetését töltő II. rendű vádlottat pedig 2 év hat hónap szabadságvesztésre ítélték el. Az utóbbi esetében az alábbi bűncselekmények elkövetésében is bűnösnek találta a bíróság:
- folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége
- 5 rendbeli zaklatás vétsége
- 2 rendbeli garázdaság vétsége
- magánlaksértés vétsége
- közokirat – hamisítás bűntette
- hamis vád vétsége.
A vádlottak egyébként a tárgyalás alatt mindvégig tagadták bűnösségüket és mindamellett, hogy a bíróságot elfogultsággal vádolták. De a személyemet is úgy állították be mint aki folyamatosan fenyegetést jelent a családjukra.
Mindezek bizonyítására különböző DVD felvételeket halásztak össze annak igazolására, hogy ártatlanok mivel szerintük én több alkalommal is megfélemlítettem őket. A bíróság a DVD felvételeken található fájlok bizonyítékként való felhasználást elutasította.
Medgyesegyházán alapesetben normálisan és békében él együtt minden nemzetiség, beleértve ebbe a helyi cigányságot is. Kivételt ez alól gyakorlatilag egy cigány csoport és az aktuális sleppje képez, akiktől most egy jó darabig nyugta lesz a békés életre jogosan igényt formáló helyi lakosságnak.
Zárta mondandóját a MÖM vezetője.
(MÖM – Szent Korona Rádió)