péntek, december 5, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kiújultak a harcok az örmény-azeri határon

Az örmény-azeri határon az éjszaka folyamán harcok törtek ki, mindkét fél egymást vádolta a helyzet ismételt rontásával. Nicole Pashinyan örmény miniszterelnök kedden telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnökkel, valamint Anthony Blinken amerikai külügyminiszterrel.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A News.am című örmény hírportál közölte, hogy éjszaka rendkívüli ülést tartott az örmény biztonsági tanács,

Pasinján pedig hivatalosan is felkérte a Kremlt, segítsen szavatolni Örményország biztonságát a Moszkva és Jereván között 1997-ben életbe lépett, katonai ügyekre is kiterjedő kölcsönös segítségnyújtási megállapodás keretében.

Az örmény védelmi minisztérium közleményében azt írja, hogy Azerbajdzsán kedden intenzív ágyúzást indított örmény katonai állások ellen, Goris, Sok és Jermuk város irányába, melynek következtében „személyi veszteségek és károk keletkeztek a katonai infrastruktúrában”. Az azeri erők drónokat, valamint tüzérségi- és nagy kaliberű lőfegyvereket vetettek be, Örményország pedig a támadással arányos válaszcsapást hajtott végre.

“Vannak veszteségek az azeri katonák között”

– közölte az örmény védelmi minisztérium, pontos adatok nélkül.

Azerbajdzsáni nyilatkozatok szerint az örmény erők hírszerzési tevékenységet folytattak a határon, fegyvereket szállítottak a területre, és hétfő este bányászati műveleteket hajtottak végre.

Az örmény-azeri határ mentén a 2020-as háború vége óta gyakran érkeznek jelentések harcokról. A felek jellemzően egymást vádolják a tűzszünet megsértésével. Hozzáteszik: a támadások szigorúan lokális jellegűek voltak, melyek katonai célpontok ellen irányultak.

Az Azerbajdzsántól egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek kinyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah hovatartozása miatti háborús konfliktus 1988-ban, még a Szovjetunió fennállásakor robbant ki, és azóta újra és újra fegyveres összetűzésekhez vezetett az örmények és az azeriek között. A térségben 2020 szeptember 27-én újultak ki ismét a harcok. Azerbajdzsán elhatározta, hogy fegyverrel foglalja vissza az enklávét, és sikerült jelentős területeket ellenőrzése alá vonnia.

A harcok, amelyek mindkét oldalon több ezer ember életét követelték, 2020 november 9-én Moszkvában aláírt tűzszüneti megállapodással értek véget.

„Mondjátok el a világnak, hogy hazamegyünk.” – békét kötött Azerbajdzsán és Örményország

Hegyi-karabahi háború: a nyugati liberalizmus borította fel az egyensúlyt?

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Cseh Katalin büszke LMBTQP-ügynök

November elején Cseh Katalin bejelentette, hogy az ex-Párbeszédes Barabás...

Dúró Dóra: A gyerekek egészséges fejlődéshez való jogát semmivel nem veszélyeztethetjük

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese nyílt levélben...

Humanoid robot járőrözik a kínai-indiai határon?

A modernitás egy újabb állomása? Már nem is emberi...

A modern étkezéstől egyenes út vezet a vastagbélrákig

Az ultrafeldolgozott ételek annyira tönkretehetik az emésztőrendszert, hogy bélrákhoz...

Donyeck és Luhanszk területét mindenképpen el akarja foglalni Oroszország

Putyin szerint, ha az ukránok figyelembe vették volna Donyeck...

Kategóriák

Cseh Katalin büszke LMBTQP-ügynök

November elején Cseh Katalin bejelentette, hogy az ex-Párbeszédes Barabás...

Dúró Dóra: A gyerekek egészséges fejlődéshez való jogát semmivel nem veszélyeztethetjük

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese nyílt levélben...

Humanoid robot járőrözik a kínai-indiai határon?

A modernitás egy újabb állomása? Már nem is emberi...

A modern étkezéstől egyenes út vezet a vastagbélrákig

Az ultrafeldolgozott ételek annyira tönkretehetik az emésztőrendszert, hogy bélrákhoz...

Donyeck és Luhanszk területét mindenképpen el akarja foglalni Oroszország

Putyin szerint, ha az ukránok figyelembe vették volna Donyeck...

Természetesen Miskolc: Elesett a zebrán, segítség helyett kirabolták

Mi sem természetesebb annál, hogyha valaki elesik, akkor azt...

Személyes történetek mutatják be az ukrán front borzalmait

Személyes történeteken keresztül szemléltette a Reuters, hogyan tört meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55