vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Felháborodtak az LMBTQP lobbisták, amiért kivégeznék az aberrált emberkereskedőket Iránban

Egy bírósági ítélet nyomán két LMBTQP aktivistára kivégezés vár Iránban emberkereskedelem és nők kizsákmányolása miatt. A nemzetközi LMBTQP közösség nem meglepő módon jogtalannak találja az ítéletet.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az iráni Urmia városában egy bíróság halálos ítéletet mondott ki két nőre, akiket emberkereskedelemmel vádolnak. Az Irna állami hírügynökség jelentése szerint a két elítélt, Zahra Sedighi és Elham Chobdar fiatal nőket zsákmányolt ki.

Az LMBTQP lobbi szerint a halálos ítéletek hátterében valószínűleg más áll, hiszen Sedighi szintén a közösség tagját képezi.

A szervezet azz állítja, hogy Sedighit tavaly október 27-én tartóztatták le, szerintük a szexuális irányultsága, nemi identitása, valamint az LMBTQP-jogok védelmében közölt posztjai és nyilatkozatai miatt. Egy emberi jogi szervezet szerint Chobdar is csak a homoszexuálisok jogaiért kampányolt, és ezért tartóztatták le. A két nő még fellebbezhet az ítélet ellen.

Az iráni iszlám köztársaságban tiltva van a homoszexualitás, az ország komoly figyelmet fordít a normalitás védelméért, és szigorúan bünteti az aberráltak viselkedését. Iránban legutóbb februárban végeztek ki két homoszexuális férfit, miután hat évet töltöttek a halálsoron. A bíróság bűnösnek találta őket két férfi közötti erőszakos nemi közösülésben.

Megdönti az iszlámot is az erőszakos LMBTQP propaganda? – Korán iskolát nyitottak a deviánsoknak Bangladesben

A katari foci vb-n sem kérnek az LMBTQP-lobbiból

(Euronews nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55