szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Halottidézésre emlékeztető temetést tartottak a szcientisták

Egy nottinghamshire-i nő temetését próbálták vidámabbá tenni azzal rokonai, hogy egy mesterséges intelligencia képében jelenítették meg a kinézetét, valamint még kérdéseket is fel lehetett tenni neki. Ezzel nem csak a békés halál szentségét, de a gyászt is meggyalázzák a tudomány hívői.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Saját temetésén, egy mesterséges intelligencia által meghajtott chatbot segítségével tudott beszélgetni a gyászolókkal egy idős hölgy az Egyesült Királyságban. A morbid, sátánista halottidézésre emlékeztető holografikus videoélményt az idős nő fiának cége biztosította.

Marina Smith idén júniusban hunyt el, temetésére pedig nem sokkal ezután sor is került Nottinghamshire-ben. Közvetlen környezete elmondásai alapján, a nő életében többek közt a holokausztról oktatta az embereket. Családja azt kívánta, üzenetei bárcsak a halála után is fennmaradhatnának. Az elhunyt hölgy fiának cége nyújtotta technológia pedig valóra váltotta ezt az “álmot”, ugyanis a temetésen az elhunyt testisége is jelen volt, holografikus formában.

Az élményhez a StoryFile elnevezésű, mesterséges intelligenciával felszerelt beszélgető robotot használták, amely 20 különböző kamerát és az alanyról készült felvételt használt fel a valószerű felvételek készítéséhez.

A hölgy holografikus klónjával interakcióba lehetett lépni, sőt a kérdésekre adott válaszok teljes egészében a Smith saját szavai voltak.

Ehhez az alanyt halála előtt meginterjúvolták, és rengeteg kérdést tettek fel neki az életéről. Az adatokat ezután betáplálták a StoryFile-ba, amely kiválasztotta a megfelelő felvételeket, amelyeket a feltett kérdések után a program lejátszik. Tehát nem a mesterséges intelligencia válaszol a kérdésekre, csak azonosítja a közönség által adott jelzéseket, és választ a hölgy reakciói közül.

Mivel a halottak valódi énjét nem tudják visszahozni, ezért próbálják legalább a kinézetüket, a hangjukat és néhány gesztusukat “megmenteni”, a haláltól olyannyira rettegő tudományhívők. Ezzel a halottgyalázással természetesen csak saját megukat próbálják vígasztalni, hiszen a test és a matéria elmúlásától végletekig félnek, és úgy gondolják, hogy talán így az elhunyt szerettük, és ők is megmenekülhetnek a végzettől.

Az önzőségükből kifolyólag próbálják továbbá “itt tartani” a halottat, hogy a kérdésekre, amiket a modern életvitelüknek köszönhetően a több tíz év alatt nem volt idejük feltenni, most akár választ is kaphatnak, ha éppen betáplálták azt a számítógépbe.

A sci-fi-szerű temetések sajnos nem kizárt, hogy a jövőnk részét fogják képezni, ugyanis ilyen élményt bárki átélhet 40 fontért (19 ezer forintért).

Nem kell az aljas beteg világotok! – Lényeglátó üzenet a modern tudományt Istenítőknek

A TikTok újabban kéjgyilkosokat nevel: Szerintük nincs baj a gyilkosságról való fantáziálással, sőt trenddé tették azt

(24.hu – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55