Sok hajmeresztő, erkölcstelen, gyomorforgató és veszélyes tartalom jelent már meg a TikTok közösségi hálózaton, mint például az a trend (aminek “köszönhetően” több kisgyermek is életét vesztette), melynek lényege, hogy addig tartja vissza a videókészítő a lélegzetet – bármily módon -, amíg el nem ájul. Most újabb őrület terjedt el futótűzként a felületen, mellyel olyan messzire mentek, mint eddig még soha.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Nemrég indult egy meglehetősen sokkoló és ijesztő trend a TikTok közösségi hálózaton, mely abból áll, hogy fiúk (de felnőtt férfiak, férjek is) arról fantáziálnak, vajon milyen lenne, ha bántalmaznák, sőt, legtöbb esetben megölnék a párjukat. A videókon a tartalomgyártók semmilyen erőszakos cselekményt nem tesznek, csak mosolyognak, a hajukat igazgatják, vagy hasonló tevékenységet folytatnak, és a felvételre írják a félelmetesnél félelmetesebb fantáziálásokat.
Néhány példa ezek közül:
“Elképzelem, ahogy a csillagokat nézzük a szikla szélén, én meg lelöklek és meghalsz. LOL”
“Elképzelem, hogy bowling randira megyünk, hozzávágok a fejedhez egy golyót, aztán behajítalak a pályára. LOL”
“Azt képzelem, hogy elmegyünk randizni, ások egy gödröt, belelöklek, elveszem a telefonod és élve eltemetlek. LOL”
“Arról fantáziálok, hogy elmegyünk piknikezni, de a gyümölcsök helyett a torkodat vágom el, és k.vára hagylak meghalni. LOL”
“Elképzelem, hogy a tengerparton vagyunk, belöklek a vízbe, fojtogatlak, és meghalsz. LOL”
“Azt képzelem, hogy filmet nézünk, az arcodra nyomom a párnát, és megfulladsz. LOL”
“Elképzelem, hogy elmegyünk horgászni egy csónakkal az óceán közepére, beraklak egy szemeteszsákba, és véletlenül bedoblak a vízbe. LOL”
Ezeknek a szörnyű fantáziálgatásoknak a végén mindig ott egy LOL, ami a közösségi médiás nyelven a harsány nevetést jelenti.
Tova Leigh nevű felhasználó külön feltett egy videót, amelyben arra figyelmezteti a szülőket, hogy itt az idő lehozni a gyerekeiket a TikTokról, mert az erőszakkultusz futótűzként terjed a platformon. Ami pedig talán még ijesztőbb, hogy ezeken a videókon mennyi megtekintés, lájk és komment van. Nincs mese, ki kell mondani: az erőszakot és a gyilkosságot trenddé tette a TikTok.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A cég pedig egészen addig egyáltalán nem foglalkozott a problémával (magyarul a jelentett videók egyikét sem tartotta ellentétesnek a közösségi alapelvekkel), amíg Leigh nem fordult a nemzetközi sajtóhoz. Miután a Newsweek lehozta a sztorit, a TikTok végül leszedett egy videót, és nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejtette, hogy a cégnél nem tolerálnak semmilyen erőszakos tartalmat. Szerencsére Leigh felhívására rengetegen reagáltak és azóta sokan felkapták a témát, így a TikTok egyre nagyobb nyomás alá kerül, kénytelen alaposabban átvizsgálni ezeket a videókat és profilokat.
Ki kell emelnünk, hogy a platform leírásuk szerint 13 éves vagy annál idősebb személyeknek szól, tehát minden további nélkül használhatja a felületet ez a korosztály. Nyilván rendkívül jó oktató jelleggel bír ilyen fiatal gyermekeknek különféle gyilkolási módszereket olvasniuk… Nos, a TikTok a következőket írja közösségi irányelveiben az erőszakos és durva tartalomról:
“A TikTok olyan platform, amely a kreativitást ünnepli, de elveti a sokkhatást vagy az erőszakot. Nem engedélyezünk olyan tartalmakat, amelyek indokolatlanul sokkolóak, durvák, szadisták vagy borzalmasak, vagy amelyek a szélsőséges erőszakot vagy a szenvedést népszerűsítik, teszik követendővé vagy dicsőítik a platformunkon. Ha ez veszélyezteti a közbiztonságot, letiltjuk a fiókot, és indokolt esetben jelentjük az illetékes hatóságoknak.” – TikTok közösségi irányelvek
Ezek alapján például a jobboldali szervezetek hagyományos értékeket közvetítő tartalmai túl erőszakosak, de a kéjgyilkosság különböző fajtáiról szóló videók nem azok…
Ha esetleg valaki azt reagálná, hogy ezeket egyértelműen poénnak szánják a tartalomgyártók, és nyilvánvalóan nem tenne senki ilyesmi szörnyűségeket, annak ajánljuk az alábbi videó megtekintését, mely csak néhány esetet említ, amikor valóban megtörténtek azon gyilkosságok, melyeket “poénból” írtak ki a felhasználók.
there is a trend on tiktok of young men creating scenarios where they violently kill women they go on dates with. do they realize that women fear this every time they go out with men on dates? pic.twitter.com/WgXqNM4yUb
— Héloïse (@belivetsgloves) March 19, 2022
Szükséges kiemelnünk, hogy a tiltás helyett mindennél fontosabb az őszinte, nyílt otthoni kommunikáció, tehát akinél van olyan fiatal a családban, aki használja a TikTok-ot, mindenképpen azt javasoljuk, hogy beszélgessenek sokat vele, tanítsák meg őt a tudatos tartalomfogyasztásra és a határhúzásra, arra, hogy felismerje a különbséget a valódi poén és az erőszak között.
(wmn.hu nyomán Szent Korona Rádió)