102 éve ezen a napon szállták meg a délszláv csapatok a magyar Szomorócot. A falubeliek azonban nem nézték ezt tétlenül: civilek is fegyvert fogtak a megszállókkal szemben, és győzelmet arattak. Dicsőség a hősöknek!
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
A szomoróci felkelés – 1920. augusztus 1.
1919. augusztusában a délszláv csapatok – megsértve még az antant által kijelölt demarkációs vonalat is – megszállták a színmagyar Szomorócot. Mindezt Rankay József hadnagy nem nézte tétlenül, s a kercai helyőrséggel 1920. augusztus 1-jén fegyvert ragadt az idegen betolakodók ellen.
Hősies küzdelmükben segítették őket a szomoróci lakosok. Néhány kézigránát elhajítása és puska elsütése elegendő volt ahhoz, hogy a túlerőben lévő megszállók fegyverüket eldobálva meneküljenek.
A mindössze maroknyi hős egészen Domosfáig űzte a délszlávokat, akik a kért erősítés megérkezése után ismét megszállták a falut, ám a rövid életű diadal nem volt eredménytelen. A Határmegállapító Bizottság ugyanis a helyi lakosság bátor helytállásának hatására döntött Szomoróc sorsáról, s 1922. február 9-én a település visszatérhetett Magyarországhoz.
Rankay hadnagy és a kercai határőrök, valamit a szomoróciak példamutatása nem volt egyedülálló ezekben az embert próbáló időkben. Hasonlóképpen cselekedtek Balassagyarmat lakói 1919-ben, akik Vizy Zsigmond százados Magyarnádorban állomásozó honvédeinek segítségével az Ipolyon túlra űzték a cseh megszállókat, fittyet hányva a honvédséget lefegyverző, s az ország idegen megszállását tétlenül szemlélő Károlyi-kormány tiltására. Nem lehet feledni a Rongyos Gárda hőseit sem, akiknek köszönhetően Sopron és környéke Magyarországé maradhatott. Tudták, hogy
“A kor nagy kérdéseit nem szónoklatokkal, hanem vassal és vérrel lehet eldönteni.” (Otto von Bismarck)
Ez eredményezte a magyarság számára sikeres Sopron környéki népszavazást, mely példát mutatott annak a tíz Vas megyei falunak, melyek 1923-ban szintén Magyarország mellett tették le a voksukat.
Balassagyarmat és Szomoróc lakóinak, valamint a Székely Hadosztály és a Rongyos Gárda hősies küzdelme igazolja azt, hogy a legreménytelenebbnek látszó helyzetben is volt értelme a Hazáért küzdeni, és hogy 1918-ban – megfelelő vezetés mellett – is lett volna esélyünk a területeink egy jelentős részét megtartani. Hogy a fegyveres ellenállás révén kedvezőbb egyezményt lehetett kieszközölni, arra nemzetközi példa is volt: Az ír- és a török függetlenségi háborúban kifejtett ellenállás eredményezte az Ír Szabadállam létrejöttét, Törökország pedig jóval kevesebb területet vesztett, mint amennyit el akartak venni tőle a sèvres-i békével.
A honvédek, akik a világháború végéig idegen földön álltak, harcképes állapotban, tisztjeik vezetésével tértek haza. Az ország területén egy ellenséges katona sem tartózkodott. A világháború győztes államai, Franciaország és Nagy-Britannia komoly árat fizettek a győzelemért. A gazdaságuk siralmas állapotban volt, a gyarmatokon felerősödött a szeparatizmus, az ír kérdés pedig az 1916-os húsvéti felkelés óta megoldatlan volt, amely végül függetlenségi háborúhoz vezetett. A szerbeket, románokat és cseheket támogató antant le volt kötve az oroszországi polgárháborúban és a török függetlenségi háborúban. A szomszédos országok katonai ereje pedig jelentéktelen volt. A szerb hadsereg az első világháborúban elveszítette állományának a felét, Románia pedig a háború vége előtt fél évvel különbékére kényszerült.
Ezt a helyzetet lehetett volna kihasználni 1918-1919 fordulóján a területrablókkal szemben, ha egy határozott és a honvédelmet felvállalni kész vezetés állt volna az ország élén. Voltak azonban bátrak és hősök, akiket fűtött a hazaszeretet lángja.
Csak az maradhat a miénk, amiért hajlandóak vagyunk küzdeni. Ezt üzeni az utókor számára a szomoróci felkelés, s ezt üzenik a Legbátrabb Község hős civiljei és katonái.
Csarnai Márk
„Senki sem tilthatja meg, hogy a Rongyos Gárdára emlékezzünk”
(Csarnai Márk történész blogja nyomán Szent Korona Rádió)