Szakvélemény az ukrajnai jogszegésekről – Nem Oroszország szegi meg a nemzetközi jogot?

Az alábbiakban Dr. Barki Éva Mária jogász az orosz-ukrán háborúban zajló és az azt megelőző jogsértésekről szóló Bécsben elhangzott előadás-szakvéleményének szövegét közöljük. A jogász asszony Bécsben él, emberjogi harcos, aki büszke magyarságára. Küzd a kisebbségben élő népek önrendelkezési jogaiért. Kiemelten harcol az elcsatolt területeken élő magyarok emberi méltóságáért. A trianoni békediktátumot – jogi alapokra hivatkozva – semmisnek tartja. Ezen […]
Ausztráliában extra szabadság jár, ha transznemű vagy

A Coles ausztrál áruházlánc büszkén jelentette be, hogy az LMBTQP mozgalmat követő munkavállalói 10 nap fizetett szabadságot kapnak, hogy elvégezhessék a nemváltó vagy azt megerősítő kezeléseket.
Toroczkai László a Trianon felvonulásról: Aki magyar, velünk tart!

A HVIM által immáron 21. alkalommal megszervezett Trianon felvonulás idén az ukrán nagykövetségnél veszi kezdetét, ahol több nemzeti szervezet és civilek részvételével fog elindulni, a már hagyománynak számító menet.
Soros György embere miatt érezhetik veszélyben magukat a New York-iak

Egyre kevésbé érezhetik magukat biztonságban az emberek New Yorkban. Amióta balliberális kerületi ügyész van, szinte mindennapossá váltak az utcai lövöldözések, a bandaháborúk és az erőszakos támadások.