Én mindig a hazámért cselekedtem: Interjú Budaházy Györggyel a börtönből

„Harmadszor vagyok börtönben ugyan azon büntetőeljárás alatt. Már egy ötéves büntetést kedvezménnyel leültem, úgy hogy köztörvényes bűncselekményt soha el nem követtem. Bármit tettem, én mindig a hazámért cselekedtem” – mondta Budaházy György az Ügy című műsornak. A műsornak egyedüliként sikerült interjút készítenie letartóztatása óta az első fokon 17 év fegyházbüntetésre ítélt Budaházyval, aki jelenleg is a Gyorskocsi utcai börtönben […]
Már a „fiús” és „lányos” színeket is kivetette az LMBTQP-lobbi a gyerekjátékok reklámjaiból

A spanyol kormány közreműködésével tiltották be azokat a játékreklámokat, melyekben utalnak rá, hogy a terméknek a kislányok vagy a kisfiúk a célcsoportja. A „nemi sztereotípiák”, magyarul a természetes viselkedési minta sem jelenhet meg a reklámokban az új magatartási kódex szerint.
Kihordja szatyorban? – Ismételten megpróbálkoznának a férfiakba való méhátültetéssel

Egy plasztikai sebész korábban bejelentette, hogy lehetségesnek tartja a férfiakba való női nemiszerv ültetését, ezzel lehetővé tenni a transzneműeknek a gyerekvállalást. Egy indiai orvos most megpróbálkozhat az agyrémmel.
„Magyarország a magyaroké!” – Toroczkai László első parlamenti felszólalása

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke, az alkotmányról, a WHO-ról és a Budaházy Györgyéket sújtó brutális ítéletről beszélt első parlamenti felszólalásában.
Ahol következetesen betartatják a törvényeket – Kirúgták az LMBTQP lobbista tanárt Floridában

Casey Scott, a floridai Cape Coralban található Trafalgar középiskola elsőéves művésztanárát az iskola tisztviselői kirúgták, mert LMBTQP-témákról és pánszexuális identitásáról beszélt a 11-12 éves diákjaival, valamint szivárványos zászlókat ragasztott az osztályterem ajtajára.
Mariupoli civilek nyilatkoznak, hogy az ukránok okozták a legtöbb szenvedést (videó)

Mariupolban járt egy olasz újságíró, Vittorio Nicola Rangeloni, akinek nyilatkoztak Mariupolban maradt civilek. A beszámolóikból kiderült, hogy az ukránok civilek házait foglalták el erőszakkal, hogy onnan lőhessék az oroszokat. Több, józanabban gondolkozó már az elején mondta, hogy nem passzióból lövik szét a lakóházakat az oroszok, mert egy városi harc sajnos így néz ki…. Most a civilek […]