Az emberi vér után, a tüdőben is kimutatták a mikroműanyagok meglétét

Az továbbra is kérdéses, hogy a szennyeződések miként hatnak egészségünkre. Világszerte rengeteg műanyag áramlik a környezetbe, a hulladék bomlásával és aprózódásával pedig kicsi törmelékek keletkeznek. Az apró műanyagdarabkák ma már a bolygó minden részén jelen vannak, és elkerülhetetlen, hogy a szennyezés az embereket is elérje.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra… 

Egy vizsgálat során 13 személyből 11-nél mutattak ki a tüdőben jellemzően polipropilénből és PET-ből álló műanyagszemcséket – számol be a The Guardian. A páciensek épp műtéten estek át, amikor mintát gyűjtöttek tőlük. Ez volt az első alkalom, amikor mikroműanyagokat észleltek élő emberek tüdejében, de korábban hasonló arányban találtak ilyen típusú szennyeződéseket boncolás során vett szövetmintákban. 2022 márciusában a törmelékeket a véráramban is felfedezték.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a szemcsék a légzés, az ivás és a táplálkozás révén is beáramolhatnak szervezetünkbe. Kérdéses, hogy a részecskék milyen hatást gyakorolnak az egészségre, sok kutató ugyanakkor úgy véli, hogy képesek károsítani a sejteket.

Laura Sadofsky, a Hull York Medical School munkatársa és a tanulmány társszerzője szerint nem számítottak arra, hogy a tüdő alsó részén fogják kimutatni a legtöbb mikroműanyagot, és az is meglepő volt, hogy ekkora törmelékeket találtak. A szerv alján a légutak szűkebbek, a szakértők pedig azt hitték, hogy a nagyobb szemcsék már feljebb kiszűrődnek.

A kutatók egészséges tüdőkből vett mintákat elemeztek, egészen 0,003 milliméteres átmérőig keresték a mikroműanyagokat. Az egyes darabok anyagát spektroszkópiával határozták meg. A legtöbb szemcse polipropilén és PET volt, előbbi többek között a zacskók, utóbbi pedig a palackok gyakori alapanyaga.

Emberi vérbe is beszívódnak a mikroműanyagok?

Kínából származhat a nagy csendes-óceáni szemétszigetbe összesodródott hulladék

(ng.24.hu nyomán Szent Korona Rádió)