Videó: Ferencvárosban és Kecskeméten verekedtek a kiilleszkedettek – vádat emeltek ellenük

Két erőszakos bűncselekményben is most emeltek vádat: az egyik egy ferencvárosi halálos ütéssel végződő dulakodás, a másik egy kecskeméti tömegverekedés volt. Mindkettőt tekintve az elkövetők vélhetően kiilleszkedett társadalmi rétegből valók, akik tettüket ittas állapotban követték el.

Kövesd nyomon a Szent Korona Rádió híreit Telegramon is!
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Gyilkossággal végződő dulakodás Ferencvárosban

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt azokkal az antiszociális egyénekkel szemben, akik tavaly nyáron Ferencvárosban két járókelőbe kötöttek bele. A kötekedés kezdeményezője úgy megütötte egyiküket, hogy hanyatt esve életveszélyesen megsérült, majd a kórházban életét vesztette.

Az 57 éves férfi, 20 éves fia és 46 éves férfi rokonuk együtt ünnepeltek egy IX. kerületi lakásban, majd éjfél után kimentek az utcára, hogy szórakozóhely után nézzenek. Ekkor jött szembe velük egy négyfős társaság két tagja, a későbbi áldozat és testvére, akikbe a részeg agresszor belekötött. Ők nem akartak konfliktusba keveredni, így hátrálni kezdtek, azonban a támadó és társa követték, és kötekedően szólongatták őket, majd a társaság helyszínre érkező további két tagját is.

Dulakodást, lökdösődést kezdeményeztek, majd az 57 éves férfi úgy megütötte áldozatát, hogy az hanyatt esett, beütötte fejét a járda kemény, aszfaltozott felületébe, és eszméletét vesztette. Épp arra haladt egy mentőautó, így a társaság rögtön segítséget tudott kérni, de a sérülések olyan súlyosak voltak, hogy a sértett a gyors és szakszerű orvosi ellátás ellenére is életét vesztette a kórházban. A Fővárosi Főügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a halált okozó testi sértéssel vádolt férfira, míg a csoportos garázdaság bűntettével vádolt cinkostársaira felfüggesztettet indítványozott.

A dulakodás előtt a halál okozásával vádolt férfi kimegy az utcára, a fia futva követi, majd mindannyian együtt térnek vissza a lépcsőházba:

Csoportos verekedés Kecskeméten

A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített garázdaság bűntette miatt vádat emelt egy tömegverekedés tizenkét résztvevője ellen, akik 2021. szeptember 26-án hajnalban, Kecskemét főterén két társaságba tömörülve ütötték és rúgták egymást. A verekedés során kés és pezsgősüveg is előkerült.

Az egyik ittas társaság – öt férfi és két nő – három tagja 2021. szeptember 26-án, hajnali 1 órakor szóváltásba keveredett egy másik ittas társasággal, ami öt férfiból állt. A szóváltás után tömegverekedés tört ki, amibe a nagyobb társaság többi tagja is beszállt. Mintegy 20 percen át kölcsönösen ütötték és rúgták egymást, amit a főtéren elhelyezett térfigyelő kamerák is rögzítettek. A nagyobb létszámú társaság két tagjánál kés is volt, amivel megfenyegették a másik csoport tagjait, sőt egyikük meg is szúrta a másik csoport egy tagját a csípőjénél. A nagyobb társaság egy férfi tagja pezsgősüveggel fejbe ütötte az ellenfél csoport két tagját. A második ütésnél a pezsgősüveg szét is tört a bántalmazott férfi fején.

A tömegverekedésnek a kiérkező rendőrök vetettek véget. A csípőn szúrt vádlott, valamint az a férfi, akinek a fején széttört a pezsgősüveg 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Könnyű testi sértés miatt nem tettek feljelentést.

A vádlottak közül hárman letartóztatásban vannak, a többiek szabadlábon védekeznek. A járási ügyészség a nagyobb társaság tagjait csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, míg a másik társaság tagjait csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

(Magyarország Ügyészsége és 24.hu nyomán Szent Korona rádió)

Nem tetszik a hangzavar a szomszédban? 30-an vernek szét a feljelentésedért!

Kellemes esti időtöltés: kardokkal támadtak haragosukra a cigányok Borsodban

Cigányok támadtak a rendőrökre fejszével és betondarabokkal Borsodban

Videó: így ütik egymást a cigányok a családsegítőben