Videó: Ferencvárosban és Kecskeméten verekedtek a kiilleszkedettek – vádat emeltek ellenük

Két erőszakos bűncselekményben is most emeltek vádat: az egyik egy ferencvárosi halálos ütéssel végződő dulakodás, a másik egy kecskeméti tömegverekedés volt. Mindkettőt tekintve az elkövetők vélhetően kiilleszkedett társadalmi rétegből valók, akik tettüket ittas állapotban követték el.
Toroczkai: A magyarok érdekeit kívánjuk érvényesíteni az országgyűlésben

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke a Pesti tv műsorában beszélt a pártja választáson elért sikerekeréről és a többiek eredményét is véleményezte.
15 év után újra nő akar lenni a – mégsem – transznemű

Az erőszakos LMBTQP-propaganda terjesztői úgy próbálják beállítani a „nemi átalakító” műtéteket, mintha azok az egyént felszabadítanák, így mostanra rengetegen – köztük kiskorúak – igyekeznek elérni, hogy ezen beavatkozást végrehajtsák rajtuk. Azokat, akik megbánták „nemváltásukat”, próbálják elhallgattatni. Most viszont médianyilvánosság elé állt az a nő, akit 15 évvel ezelőtt férfivá operáltak, most pedig újra nő szeretne […]