Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kitiltott egy újságírót Ukrajna – Láthatott valamit amit nem kellett volna?

Kiutasították vasárnap Ukrajnából Robert Dulmerst, haditudósítót, mert közzétett egy fotót a Twitteren az Odessza városban aznap reggel becsapódó rakétákról. Hogy pontosan miért utasították ki az senkinek sem világos, hiszen a haditudósító elmondása szerint ezt nem tehették volna meg. Felmerülhet a kérdés, hogy talán látott valami olyasmit, ami nem jött be az ukrán propagandagépezetnek?

Kövesd nyomon a Szent Korona Rádió híreit Telegramon is!
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Ezt az NlTimes holland hírportál nyomán az MTI írta meg hétfőn.

Az NlTimes a kiutasított újságíró lapjának tudósítására hivatkozva azt írta, hogy az ukrán hatóságok államtitok megsértésével vádolják az ország területén hivatalos katonai engedéllyel dolgozó veterán újságírót.

Dulmers elmondta: vasárnap a kikötővárosban tartózkodott, és követte a rakéták becsapódásának hangját. A helyszínen felvételeket készített, amelyeket azután megosztott a Twitteren. Aznap délután a rendőrségre kísérték, ahol elmondása szerint durván bántak vele.

Amikor Dulmers a holland külképviselettel telefonon beszélt, megragadták, kitépték a kezéből a készüléket. Útlevelét elkobozták, és amikor megpróbált ellenállni, fojtogatták és fegyvert szegeztek a fejéhez. A hatóságok ezután közölték vele, hogy elvették tőle haditudósítói akkreditációját, és onnantól nemkívánatos személy az országban. A rendőrség a férfit saját autójában az ukrán-moldovai határra szállította, és ott adták vissza neki személyi papírjait. Dulmers 2032-ig nem térhet vissza Ukrajnába.

Az újságíró elmondta, hogy az ukrán hatóságok állításai meglepték, mert Odesszára nem vonatkoznak szigorított tudósítási szabályok.

Sjirk Kuijper, a Nederlands Dagblad főszerkesztője szerint „semmi nem utal arra, hogy Dulmers megszegte volna a hadsereg által kiadott utasításokat vagy korlátozásokat”. Elítélte, ahogyan Dulmerst kiutasították az országból, különösen azt, hogy erőszakot alkalmaztak vele szemben.

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/04/04/teljesen-eluralkodott-az-eroszak-ukrajnaban-horogkeresztet-egettek-egy-no-testebe-18/

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/03/24/a-katonak-helyett-a-szelsosegesek-kezebe-kerulnek-a-nyugati-fegyverek-ukrajnaban/

(Msn.com nyomán Szent Korona Rádió)

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.