Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Katar: Hiába reménykedik a Nyugat, az orosz gázt nem lehet kiváltani

Ugyan a németek hetek óta szajkózzák, miszerint katari gázzal fogjuk kiváltani az oroszt, azonban Katar szerint ez nem megvalósítható. Tehát hiába szemelték ki a közel-keleti országot, mint alternatív megoldást, ők szögezték le, hogy nem megvalósítható az EU új energiapolitikája. 

Kövesd nyomon a Szent Korona Rádió híreit Telegramon is!
Háborús, exkluzív anyagok, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az orosz földgáz kiváltása az európai piacon “gyakorlatilag lehetetlen” – mondta a CNN-nek adott csütörtöki interjújában Szaad al-Kaabi katari energiaügyi miniszter.

A tisztviselő, aki egyben az állami tulajdonú QatarEnergy elnök-vezérigazgatója is, megjegyezte, hogy “a világpiacra szállított gáz teljes mennyiségének 30-40 százaléka Oroszországból származik”.

Az EU az ukrajnai konfliktus miatt gazdasági szankciókat vezetett be Moszkvával szemben, és bejelentette, hogy az idén az orosz földgázfogyasztás fokozatos csökkentése felé fog elmozdulni. Az EU gázimportjának több mint 40%-a Oroszországból származik.

Al-Kaabi azonban azt mondta, hogy Katar nem fog szankciókat bevezetni az orosz olaj- és gázszektorral szemben, hangsúlyozva, hogy “az energiának ki kell maradnia a politikából”. A miniszter szerint Katar nem fog állást foglalni az ukrán válságban.

Jöhet az amerikai függés energiahordozók tekintetében?

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/03/25/mediahaboru-dul-a-nyugat-es-oroszorszag-kozott/

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.

Rongyos Gárda

Az erő és a furfang útján – beszámoló a XXI. Rongyos Gárda Emléktúráról

A HVIM – Magyar Ellenállás immár 21. éve rendezte meg ...

64

2026. 09. 17.

Telegram-posztjaink (2026.09.16.)

A Tisza több LMBTQP-korlátozást is eltörölne; az élet védelmére szólították fel az orvosokat az egyházak; 27 milliárd dollárt kér Ukrajna az EU-tól a védelmi kiadásokra;

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 16.