Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az újra bejelentett Gidránok, és a növekvő magyar részarány

Újra megjelentek a fősodratú médiában a hírek „harckocsik gyártásáról” azután, hogy a múlthéten Maróth Gáspár kormánybiztos tett egy bejelentést a Spirit FM Bázisugrás című műsorában. Viszont van egy kis csúszás.

Kövesd nyomon a Szent Korona Rádió híreit Telegramon is!
Háborús, exkluzív anyagok, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Harckocsiról szó sincs, a Gidrán harcjárművekről van szó. A Honvédségben új kategóriát jelentő páncélosokat még 2019-ben lehetett élőben látni először, Budaörsön. Ebben az évben történt a megrendelés is, az első tíz jármű pedig bő 13 hónapja érkezett a tatai dandárhoz.

A múltheti rádiós beszélgetésben elhangzottak szerint idén év végéig érkezik újabb negyven darab, majd összesen 400-450 beszerzése várható.

Emlékeztetőül: Magyarország megvette a gyártási jogot, és a hazai végszerelés a következő széria során elmozdul a gyártás irányába fokozatosan, legalábbis az ígéretek szerint.

A következő negyven jármű az elmondottak szerint többnyire tüzérségi kisegítő, kiszolgáló járművek lesznek, melyekbe a szenzorok, kommunikációs eszközök, és egyéb kimondottan magyar igények szerint eszközök beszerelésére kerül majd sor.

Csakhogy:
A jogalappal.hu vasárnapi beszámolója szerint a szerelés a BM Heros partnerségével, annak kaposvári csarnokában történik majd.

Nos, ez több, mint aggasztó, ugyanis a Pintér Sándorhoz nem minden alap nélkül köthető cég fő tevékenységi köre az, hogy vagy eleve selejtet gyárt, vagy használható felszerelést importál, majd nagyon drágán elront. Állami pénzből természetesen, állami szerveknek. Gondoljunk csak az életveszélyessé mókolt tűzoltóautókra, de tákolgatnak buszokat, és mentőautókat is bármikor használhatatlanná tesznek. Hasonlóan a gödöllői Currushoz, amely kókányolásairől Rejtői történeteket tudna mesélni a legtöbb katona, csak a Heros sokkal nagyobb hátszéllel teszi ezt.

Visszatérve a Gidránra, eddig tüzérségi megfigyelő, felderítő, parancsnoki, és sebesültkihordó változatokról volt szó. Előbbiek esetében valószínűleg a leginkább radartechnológiájáról ismert, egyébként erősen izraeli kötődésű Pro Patria Electronics Kft. szenzorcsomagjai is szerepet kapnak majd. Arról, hogy eredeti felépítésének megfelelően, klasszikus MRAP-ként is rendszeresítésre kerülne konvojkísérő vagy járőr szerepkörben, nem sok szó esik. Pedig akár az elmúlt évtizedek közel-keleti, belső-ázsiai háborúi, akár a most már lassan egy hónapja nyílttá vált orosz-ukrán háború rávilágított, hogy igenis szükség van rá. Előbbiek esetében a főleg az alárobbantások különféle rögtönzött robbanószerkezetekkel voltak a konvojok egyik fő veszélyeztetői, a szomszédban zajló harcokból pedig azt tanulhatjuk meg, hogy akár az előretörő csapatokat, akár az utánpótlást szállító konvojokat is kísérni és biztosítani kell.

Remélhetőleg a BM Heros, és az egyéb kötelezően beengedendő cégeket ellensúlyozza majd a Rheinmetall közreműködése. Ugyanis, Magyarország a gyártói jogokat is megvette, a továbbfejlesztésbe, illetve a magyar igényekhez való hozzáalakításba bevonta a német céget, amely így is egy szép szeletét tudhatja magáénak a haderőfejlesztési programban.

A török gyártó pedig kifejezetten szereti reklámozni termékét a közösségi média felületein, sokszor jelentenek be magyar vonatkozású fejleményeket elsőként, vagy mutatnak  képeket videókat.

A bejegyzés szerint európaivá váltak -egyszerre EU és NATO tagállamnak eladni, betörni egy új piacra presztízse van. A bejegyzés másik érdekessége, hogy a kistestvér, a budaörsi honvédelmi napon szintén bemutatott Yörük/NMS 4×4 is szerepel a bejegyzésben, és együtt említ az eladást, illetve a magyarországi cégalapítást.

A Yörük sem először bukkan fel, gyakran mutogatja a gyártó, árulkodóan a Gidrán festésmintájára erősen hasonlító festéssel. Festésnél meg kell említeni, hiszen egyes szakmai körökben óriási jelentőséget tulajdonítanak neki, hogy a Yörükön látható festésminta színei mind a már leszállított Leopárdokétől, mind a Gidránokétől eltér.


Eltér a darabszám is kissé, volt már szó a Gidrán esetén 300 körüli darabszámról (például Portfolio, 2020. december 21), említették ezt a számot a két török típus együttes számának is már, most pedig egy újabb szám szerepel, ez a 400-450 jármű. Bár kifejezetten Gidránt mondott Maróth Gáspár, azért csak felmerül a kérdés, hogy biztos csak a nagyobb páncélosról van-e szó, vagy az elő beszéd pontatlansága volt? Esetleg a két típus közti arányok változtak az idők során? Vagy a teljes darabszámot jelentősen megnövelték?

Sajnos erre várnunk kell, hiszen év végéig csak negyven járművet jeleztek előre. Ráadásul nem először, hiszen tavaly is „az év végéig” volt várható a következő negyven Gidrán leszállítása, azaz valahol egy év csúszás telepedett a programra! A Haditechnikai Kerekasztal fórumán izgatott visszaszámlálás is volt, hiába.

(Vanek úr – Szent Korona Rádió)

Kapcsolódó:

Janicsárok a Magyar Honvédségben

Több száz páncélost akar átvenni a következő években a szlovák hadsereg

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.