A WHO felszólította a vírusok megsemmisítésére a biológiai- és atomfegyvert fejlesztő Ukrajnát (frissítve)

Oroszországi katonai értesülések szerint Ukrajna biológiai fegyverekkel kísérletezett az orosz határ közelében, valamint csak néhány hónapra volt attól, hogy többféle atomfegyver fejlesztésébe kezdjen, mindezt az USA asszisztálásával. A biológiai fegyverekről dokumentumokat is mutattak be (lásd lentebb), de az amerikaiak szerint “abszurd álhírről” van szó.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A WHO felszólította Ukrajnát, hogy semmisítse meg a veszélyes vírusokat (2022.03.11.)

A világszervezet a Reuters hírügynökséggel közölte: az ukrán hatóságokkal már évek óta tartják a kapcsolatot és igyekeznek segíteni abban, hogy még véletlenül se szivárogjon ki semmi a laborokból.

Ennek az együttműködésnek a részeként a WHO most erősen ajánlotta az ukrán egészségügyi minisztériumnak és más illetékes hatóságoknak, hogy semmisítsék meg a kiemelten veszélyes kórokozókat

– írta most a világszervezet, amely azt is egyértelművé tette: attól tartanak, hogy a laborokat szándékosan vagy véletlenül lebombázhatják az oroszok, ezáltal pedig kiszivároghat egy magas fertőzőképességű vírus, amely aztán elindíthat egy járványt Ukrajnában.

A WHO arról nem adott tájékoztatást, hogy pontosan milyen „kiemelten veszélyes” vírusokat tenyészthetnek az ukrajnai laborokban, és azt sem közölték, hogy a tanácsukat aztán megfogadták-e az illetékes hatóságok.

A biológiai fegyverek kérdése már odáig fajult, hogy – Oroszország kérésére – pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa is tárgyal majd erről.

Lavrov, az orosz külügyminiszter sürgeti az USA válaszát és egyre több konkrétumról beszél (ha nem lennének elegendőek az eddigi dokumentumok, lásd lent – 2022.03.10.)

A szóvivő emellett újabb nyilatkozatot tett a Moszkva szerint amerikai finanszírozású ukrajnai biológiai laboratóriumokról. Azt állította: az orosz fegyveres erők bizonyítékot találtak arra, hogy

A Pentagon halálos kórokozók titkos, egyebek között vándormadarak általi terjesztésére szolgáló mechanizmus létrehozására irányuló kutatásokat támogatott.

Mint mondta, a dokumentumok szerint az amerikai fél azt tervezte, hogy „2022-ben Ukrajnában a madarak, denevérek és hüllők kórokozóival kapcsolatos munkát folytat majd, később áttérve az afrikai sertéspestis és a lépfene vándormadarak általi terjesztése lehetőségének tanulmányozására” – írja az MTI.

Igor Kirillov, az orosz haderő sugárzás-, vegy- és biológiai védelmi parancsnoka kijelentette: bizonyíték van arra, hogy a harkivi laboratóriumból több mint 140 olyan edényt szállítottak külföldre, amelyek denevérek ektoparazitáit tartalmazták. Állítása szerint az egyik projekt keretében denevérek biológiai fegyverként való alkalmazását vizsgálták.

A tábornok azt hangoztatta, hogy az amerikaiak célja olyan biológiai anyag előállítása, amely képes szelektíven célba venni különböző etnikai csoportokat, „különösen a szlávokat”. Beszámolója szerint az Egyesült Államoknak sikerült a kijevi, harkivi és odesszai biolaboratóriumok dokumentációjának és az ott tárolt bioanyagoknak nagy részét Lvivbe és Lengyelországba szállítani.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter antalyai sajtótájékoztatóján hivatalos magyarázatot sürgetett az Egyesült Államoktól a laboratóriumok működésére, amelyekben szerinte „etnikai irányultságú” biológiai fegyverek előállítását célzó kísérletek folytak.

Itt van egy kikényszerített beismerés (2022.03.09.)

Az ukrajnai zsidó apától (Shepsel Ber Nudelman) származó Victoria Nulandnak el kellett ismernie a titkos amerikai biológiai laboratóriumok létezését Ukrajna területén (lásd lentebbi anyagainkat dokumentumokkal), valamint azt a tényt, hogy Washington most minden eszközzel megpróbálja megakadályozni, hogy ezek az intézmények az orosz fegyveres erők ellenőrzése alá kerüljenek.

Kérdés: miért? Nyilvánvaló, hogy a kijevi rezsim tengerentúli kurátorai egyértelműen megértik, hogy ha az Ukrajnában február 24. óta nagy igyekezettel felszámolni próbált laboratóriumi minták orosz szakértőkhöz jutnak, akkor Kijev és Washington nagy valószínűséggel kénytelen lesz bevallani a biológiai és toxinfegyverek tilalmáról szóló egyezmény megsértését.

Ez pedig teljesen más síkra helyezi az Egyesült Államok ukrajnai tevékenységét és az Oroszország ellen bevezetett amerikai és európai szankciók indoklását, sőt ez esetben már globális szintű bűncselekményekről beszélünk, amelyek nyilvánosságra hozatala alapjaiban rázhatja meg a Pentagon egyébként is már eléggé megtépázott reputációját.

Egy másik szempont: mi történik, ha ezek a laboratóriumi anyagok ukrán (vagy más) szélsőségesek kezébe kerülnek? Az amerikai hatóságok tisztában vannak a lehetséges provokációk következményeivel? “Oroszország évek óta közvetlen veszélyt jelent nemcsak hazánk, hanem a régió, az európai kontinens, sőt talán (amint azt a világjárvány gyakorlata is mutatja) az egész világ biztonságára” – magyarázza a bizonyítványt Victoria Nuland államtitkár-helyettes. Szenátusi videón Nuland és Marc Rubio párbeszéde a biolaboratóriumokról:

Magyarázatot követel Oroszország – az amerikaiak tagadnak (2022.03.09.)

Az orosz külügyminisztérium szerdán magyarázatot követelt Washingtontól amiatt, hogy – állítása szerint – az amerikaiak halálos kórokozókkal folytattak kísérleteket ukrán laborokban.

Az oroszok az utóbbi napokban kezdték el azt híresztelni, hogy az elfoglalt területeken bizonyítékot találtak arra, hogy az ukránok halálos biológiai fegyverekkel kísérleteztek

A birtokunkba jutott dokumentumok megerősítik, hogy ukrán biológiai laboratóriumokban, Oroszország területének közvetlen közelében biológiai fegyverek összetevőinek kifejlesztése zajlott

– mondta vasárnap Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Közlése szerint ezek a kísérletek többek között a pestis, a lépfene, a tularémia (nyúlpestis), a kolera kórokozóival zajlottak, amelyeket aztán biológiai fegyverként vethettek volna be.

Most az oroszok erre még rátettek egy lapáttal, ugyanis azt állítják, hogy e kísérletek amerikai segítséggel zajlottak. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint ugyanis a kutatásokat a Pentagon finanszírozta.

Mégis mire készültek ott önök?

– tette fel a kérdést Zaharova, majd azzal folytatta, hogy „Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának és elnöki hivatalának meg kell magyaráznia a világközösségnek – hivatalosan is, nem csak négyszemközt a politikusoknak –, hogy milyen programok zajlottak Ukrajnában.”

Részleteket követelünk, és a világ is várja ezeket önöktől

– mondta az orosz külügyi szóvivő. Az ukrán elnöki hivatal egyik szóvivője tagadta, hogy ilyen kísérletek zajlottak volna, miközben a Pentagon szóvivője „abszurd álhírnek” nevezte az oroszok által elmondottakat.

Korábban írtuk:

Az MTI-nél végre nemcsak az ukrán háborús propaganda az érdekes…

A magyarországi hírügynökség, az MTI is beszámolt az ukrán biológiai fegyverekről szóló kísérletekről.

Biológiai fegyver fejlesztésével vádolta meg Ukrajnát vasárnap Igor Konsenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Az orosz katonai tárca vasárnap az ukrán egészségügyi minisztériumtól származó iratokat hozott nyilvánosságra (lásd a lenti, eredeti bejegyzésünket – Szent Korona Rádió). Az orosz támadás napján, február 24-én kiadott utasítás értelmében a poltavai és a harkivi laboratóriumok munkatársainak sürgősen meg kell semmisíteniük a pestis, a lépfene, a tularémia (nyúlpestis), a kolera és más halálos betegségek ott őrzött kórokozóit.

A birtokunkba jutott dokumentumok megerősítik, hogy ukrán biológiai laboratóriumokban, Oroszország területének közvetlen közelében biológiai fegyverek összetevőinek kifejlesztése zajlott

– hangoztatta.

Igor Konasenkov szerint a katonai célú biológiai programot a Pentagon finanszírozta. A tábornok a bakteriológiai (biológiai) és toxinfegyverek tilalmáról szóló ENSZ-egyezmény megsértésével vádolta meg Ukrajnát és az Egyesült Államokat. Az elmúlt években Moszkva többször is azzal vádolta meg Washingtont, hogy volt szovjetköztársaságok területén ismeretlen rendeltetésű biológiai laboratóriumokat üzemeltet – számolt be az MTI.

Az atomfegyver kérdése

Három orosz hírügynökség is idézett egy névtelen forrástól, aki az orosz Külső Hírszerző Szolgálatra (SZVR) hivatkozva állítja, hogy Ukrajna két évtizedig tartó titkos nukleáris fejlesztéseiből már csak néhány hónap volt hátra, hogy minden feltételt megteremtsen a saját atomfegyverének kifejlesztéséhez. Az egyik “kompetens szervet” képviselő, “jól értesült” informátor szerint az ukránok 2014 óta mind az urán, mind a plutónium alapú atomfegyverek fejlesztését felgyorsította.

A nyilatkozó informátor szerint az Amerikai Egyesült Államok szolgáltatott megfelelő minőségű plutóniumot, és egyéb technológiákat is kaphatott az Ukrán állam nyugatról. A titokzatos forrás a kijevi, harkivi, odesszai és lembergi tudományos intézeteket is megemlítette az atomprogramban rész vevőként, és elmondása szerint a sugárzási álcát biztosító csernobili zónában végezték a plutóniumleválasztási kísérleteket.

Az orosz hírügynökség szerint Ukrajna a piszkos bomba előállításában Törökországgal és Szaúd-Arábiával kooperált.

Biológiai fegyvereket is készítettek?!

Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma közzétett egy Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma által kiadott utasítást a biológiai fegyverkéni is használható kórokozók megsemmisítéséről  a poltavai és harkovi biológiai laboratóriumokban, azonban a Pentagon komoly aggályait fejezte ki az Ukrajna területén folytatott titkos biológiai kísérletek nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban.

Az alábbi dokumentumok állítólag bizonyítják, hogy az ukrán biológiai laboratóriumokban, az orosz határ közvetlen közelében biológiai fegyverek komponenseinek fejlesztését végezték. 

Az állítást az alábbi dokumentumok és Igor Konasenkov, az Orosz Védelmi Minisztérium szóvivője is megerősítette, miszerint az ukránok az amerikai védelmi minisztérium támogatásával biológiai fegyvereket fejlesztettek lépfene, kolera és más kórokozók felhasználásával. Egyes források szerint az Ukrán Egészségügyi Minisztérium utasított valamennyi biológiai laboratóriumot, hogy sürgősen semmisítsék meg a bizonyítékként szolgáló, veszélyes fegyvernek számító kórokozókat. Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma a közeljövőben be kívánja mutatni a beérkezett dokumentumok elemzésének eredményeit. A dokumentumok hitelességéről nem találtunk még csak orosz megerősítéseket. A nyugati média hallgat róluk…

 

Ne hagyatkozz a nyugati híradásokra! Vöröskeresztes adománynak álcázott dollármilliókat találtak a csecsenek? (frissítve: 2022.03.06. 9:00)

A Fidesz nyíltan az ukrán háborús propagandát tolja, még fizetett hirdetésben is

(Kuruc.info – Szent Korona Rádió)