Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Vádat emeltek a gödöllői templomot megrongáló férfi ellen

A Gödöllői Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen, aki tavaly márciusban felgyújtotta a gödöllői görögkatolikus templomot, majd megrongálta a bent lévő ikonokat. Gyalázatos tettével az eszmei értéken felül közel másfél millió forintos kárt okozott.

Kína kémappot telepítene az érkező olimpikonok eszközeire?

Kína élen jár a digitális diktatúra kiépítésében, lakosainak mindennapjait átszövi a megfigyelés, melyet a koronavírusra hivatkozva még szigorítottak is. Ismeretes, hogy a kisebbségek ellen még erőteljesebben használják, ugyanis az ujguroknak minden lépéséről tudomást szerez a rendőrség, továbbá már telefonokba beépített ujgurazonosító szoftverről is lehetett hallani. Most úgy tűnik, hogy az országba érkező olimpikonokat is teljes ellenőrzés […]

Személyazonosságokat vásárolna egy orosz cég, hogy emberi robotokat gyártson

A Promobot nevű cég 150 ezer fontnyi összeget fizetne azoknak a szerencsétlen önkéntes áldozatoknak, akik hajlandók eladni a személyiségüket egy robotnak, ezzel vállalva azt is, hogy bármikor vissza élhetnek azzal. További aggodalomra ad okot, hogy a modern technokraták saját magukat Istenként tételezve hoznak létre új állétformákat.