Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Chipet akar tenni az emberek agyába Elon Musk

Elon Musk újabb lépést tett a robotemberek kifejlesztése felé. Az önmagát Istennek képzelő milliárdos nyilvánvalóan a haláltól való félelem okán, annak kikerülése érdekében próbálja az emberi mivoltot a robotizáltsággal megfertőzni.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

A Neuralink, az agyba beültethető számítógépes interfészeket fejlesztő cég álláshirdetést adott fel, amelyből kiderül, hogy olyan szakembert keresnek, aki az emberi kísérleteket fogja felügyelni és irányítani – hívta fel rá a figyelmet a Bloomberg.

A cég már állatokon kísérletezett, a következő lépés pedig a klinikai, emberi kísérletek lesznek.

Még idén elvégeznék az első beültetéseket. Az agyba ültetett műszer orvosi feladatokat látna el, javíthatná a memóriát, de az új készségek elsajátítása mellett az emberi identitást is rombolni kezdené és a robotemberek világát teremtené meg.

Ahhoz, hogy elkezdhessék, túl kell jutnia az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Engedélyeztetési Hivatal (CDC) úgynevezett megvalósíthatósági tesztjén. Ez azt jelenti, hogy azt vizsgálják meg, miszerint a műszer valós klinikai változásokat ér-e el elfogadható áron, valamint azt, hogy valóban biztonságos és hatásos-e a vizsgált implantátum.

A Neuralinket Elon Musk 2017-ben alapította, a mesterséges intelligenciával és az ember-számítógép kapcsolatokkal foglalkozik. A cég célja, hogy közvetlen kapcsolatot építsen az emberi agy és a számítógépek között.

Személyazonosságokat vásárolna egy orosz cég, hogy emberi robotokat gyártson

Elmebeteg modern világ, Elon Musk gyerekének neve: X Æ A-12 MUSK

(Index – Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.