szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az abortusz követelte a legtöbb életet 2021-ben is – a Covid fel sem fért a halálozási lista elejére

Két éve a Covid világjárványt állítják be minden intézkedés bűnbakjának. Elméletileg mindent megtesznek a világ vezetői, hogy megvédjék népeiket tőle, ugyanakkor hatványozottan több áldozatot kívánó jelenségekkel csöppet sem törődnek, vagy még fokozzák is hatásukat. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

Az elmúlt év során 8,2 millióan haltak meg rákban, 5 millióan dohányzás okozta következményektől, 1,7 millióan HIV/AIDS-ben, 1,3 millióan közlekedési halálesetek következtében, és 1 millióan lettek öngyilkosok. A koronavírus az első 3-ba nem fért be, a járványnak datálható áldozatok számát 3,5 millióra teszik, ugyanakkor jól tudjuk, hogy sok betegség esetében ráhúzták a Covidra a halál beálltát.

Ezekkel szemben, melyek az összes többi halálozási okkal összeadva is csupán az elhalálozások 48 százalékát teszik ki, a maradék 42%-ot 58,7 millió áldozattal a magzatgyilkosságok számlájára írhatjuk. Ez az arány a jövőben még jobban eltolódhat az abortuszok irányába, ugyanis számos országban folyamatosan lazításokat vezetnek be. Például Új-Zélandon egészen születésig lehetővé tették az abortuszt, a 20 hétnél idősebb magzatoknak sem kell fájdalomcsillapítót adni, és az abortuszt túlélő, világra jött újszülötteket pedig nem kötelező orvosilag ellátni.

A halálozások leggyakoribb oka: Az abortusz

Abortuszt túlélő magzatokon végeznek embertelen kísérleteket

(888.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55