Kászim Szulejmáni (Qasem Soleimani) meggyilkolásával felbolydult az egész Közel-Kelet. Ki volt ő, akit már életében legendák öveztek, és igen sok borsot tört az USA és Izrael orra alá? Hozzákötődik az Iszlám Állam felszámolásának megkezdése is, illetve a térség siíta harcos szervezeteinek felépítése. Összefoglaljuk életét, betekintést adunk személyiségébe, bemutatjuk meggyilkolásának körülményeit és a várható következményeket. Immáron két éve az égi seregek között folytatja harcát. A mai napon szerkesztőségünk ezen cikkel, és a vele készült utolsó interjúval emlékezik meg róla. Dicsőség a hősöknek!
Az Amerikai Egyesült Államok likvidálta 2020. január 3-án a 62 éves Kászim Szulejmánit, akit ugyan Washington lényegében már tavaly tavasszal terroristának minősített, de a meggyilkolása mégis erős és váratlan lépés Donald Trumptól. Olyan, mintha Teherán megölette volna a CIA vezetőjét. Szulejmáni ráadásul több volt egyszerű „kémfőnöknél”. Döntő szerepet játszott Irán közel-keleti politikájában valamint az iráni Forradalmi Gárda Al-Kudsz nevű elit osztagának a parancsnokaként is tevékenykedett. A gyilkosságot az amerikai hadsereg különleges alakulatok egyesített parancsnoksága hajtotta végre – az a „részleg”, amelyik a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta jó néhány terroristát végzett így ki. Csakhogy Szulejmáni nem számított terroristának, legfeljebb csak Nyugaton állítják róla ezt és harsogja a balliberális médiagépezet. Egyszerre volt ő árnyék-külügyminiszter, katonai döntéshozó, stratéga és Irán második vezetője. Az ő életét tekintjük át, valamint halálának körülményeit és lehetséges következményeit boncolgatjuk.
Egy emlékvideó a tábornokról:
Szulejmáni kiemelkedő tisztelete és halála utáni mártírként, szinte szentként való felmagasztalása a térségben könnyen érthető, hiszen egy olyan kultúrkörről van szó, melyben a próféták és mártírok rangja rendkívül magas, és a parancsnok-tábornok életútja szintén alapot ad minderre. Szulejmáni szegény család fiaként született 1957-ben, Iránban. Ifjú korában építkezéseken végzett kétkezi munkából fizette vissza apja felhalmozódott tartozásait. A középiskola után nem tanult tovább, hanem egy pakisztáni határhoz közeli városban a vízműveknél dolgozott, közben amatőr súlyemelő volt és karatézott. Amikor 1979-ben kitört az iszlám teokratikus forradalom, az elsők között jelentkezett a Forradalmi Gárdába, és egy hónapos kiképzés után már rendes katonának számított. 1980-ban Irak (amerikai támogatással) megtámadta Iránt, Szulejmánit a frontra vezényelték, és az 1988-as békekötésig háborúzott. Ment felfele a ranglétrán, volt hogy megsebesült, de a sérülések és egyéb nehézségek sem tántorították el a gonosz elleni harctól. Alakulatával rendszeresen beszivárgott az iraki vonalak mögé, hogy szabotázsakciókat hajtsanak végre. Védjegye volt, hogy ilyenkor mindig lopott egy kecskét, és az állatot a vállán vitte át az iráni oldalra.
„Egy tizenöt napos beszivárgó küldetésre küldtek. A végéig maradtam”
– nyilatkozta egyszer. Az iraki-iráni háború után kezdett külföldi akciókat szervezni. A 90-es években az afganisztáni polgárháborúba avatkozott be, a tálibok ellen harcoló csoportok, elsősorban a síita hazarák támogatása volt a feladata. 1998-ban lett a Kudsz főnöke. Legfontosabb ügye a libanoni Hezbollah támogatása és kézben tartása volt. Valószínűleg köze volt a Buenos Aires-i izraeli nagykövetség felrobbantásához is 1992-ben. Szervezte a síita ellenállást Bahreinben, de támogatta a szunnita Hamászt is Gázában az elnyomó és terrorista Izraellel szemben, ami jól példa arra, hogy nem egyszerűen a siíták tábornoka volt, hanem az Igazság volt a vezérelve. Több ezer fegyverese volt, akiknek egy része külföldön szolgál. 1999 júliusában, amikor Iránban diákok liberális csoportjai tiltakoztak, a Forradalmi Gárda többi parancsnokával egy levelet írt, amelyben Mohammad Khatami reformista elnököt figyelmeztette, hogyha nem állítja le a lázadást, a katonaság fogja megtenni. „Türelmünk elfogyott” – írta a tábornok és szomorúságát fejezte ki, amiért a demokrácia miatt a rendszer elleni szabotázs ilyen mértékig jutott. Valószínűleg Khatamira hatott a levél, mert a rendőrség a külföldről fellázított tüntetőket leverte, ahogy tette azt egy évtizeddel később is (és teszi ezekben a napokban is a párszáz fős, nyugati befolyás hatására tüntetgető liberálisokkal). Szulejmáni nem feledte az Izrael elleni akciók támogatását sem Libanonban, sem Gázában, de 2003-tól figyelme elsősorban Irak felé fordult. Amikor 2006-ban 34 napon át háború dúlt Izrael és a Hezbollah között, akkor Irakban feltűnően kevés merényletet követtek el. Szulejmáni a libanoni háború végén üzent a bagdadi amerikai katonai parancsnoknak:
„Remélem élvezte a nyugalmat, Bejrúttal voltam elfoglalva”.
Szulejmáni kezdetben hagyta, hogy az amerikaiak leszámoljanak régi ellenségével, Szaddám Huszeinnel. Amikor viszont már terhes lett Iránnak az amerikai jelenlét, akkor Iránhoz hű kormány kialakításán dolgozott Irakban (ami többségében síita ország, és a jelenlegi törvényhozás jól tükrözi a vallások arányát az országban, ami 65% síita 35% szunnita, tehát végülis egy igazságos döntéshozási rendszer került kialakításra). Másik célja az volt hogy az amerikaiakat kivonultassa Irakból, ennek érdekében hol szította az erőszakot, hol pedig csillapította azt. Mindkét célja megvalósult. Az amerikaiak nagyjából elmentek, Irak kormánya pedig a Kudsz, és így Szulejmáni befolyása alatt állt. Szulejmáni alatt Irán külföldi befolyása nagyon megerősödött: Gázában, Libanonban, Irakban és Szíriában is sikeresen akadályozta meg az izraeli és amerikai befolyást, aminek köszönhetően megkerülhetetlen lett a teheráni akarat, illetve az ő személye.
„Szulejmáninak az iráni politikai rendszer minden szegletében vannak kapcsolatai. Ő politikai zseni, akinek tényleg minden emberrel jó kapcsolata van”
– nyilatkozta Meir Dagan, az izraeli titkosszolgálat, a MOSZAD egykori vezetője.
„Ha tíz ember van egy szobában, és Szulejmáni belép, ő nem ül le a többiek közé. A szoba másik végébe ül egyedül csendben. Nem beszél, nem kommentál, csak ül és figyel. És mégis mindenki rajta gondolkozik.”
– véleményezte egy iráni tiszt is a parancsnokot.
A szíriai polgárháború 2014-2015-ös éveiben sikerrel hangolta össze a kurd, az iraki, libanoni (Hezbollah), szíriai csapatokat az Iszlám Állam elleni harcban, sőt, az amerikai légitámogatások miatt ekkor még az USA haderejével is együtt dolgozott a későbbi „terrorista”. Több összecsapást személyesen, repesz- és golyóállómellény nélkül vezetett le közvetlenül az arcvonalon. Ekkor vált még legendásabbá személye. Falludzsa, Tikrit, Aleppo, Moszul – néhány hely azok közül, ahol harcolt a valódi terroristákkal szemben ezekben az években.
Jól mutatta még az ötgyermekes családapa befolyását, hogy közvetlen felettese a legfőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah volt, aki élő mártírnak nevezte, ami hatalmas megtiszteltetés és azt jelenti, hogy az egész életét az Igazságnak, szent ügynek szentelte, mintegy feláldozva önmagát. Hírnevét bizonyítja, hogy mielőtt Oroszország beszállt Irán oldalán az akkor öt éve dúló szír polgárháborúba, állítólag Vlagyimir Putyin személyesen Szulejmánit kérte a tárgyalásokra.
Khamenei kitünteti
Ezért is lehet érdekes, hogy bár iráni források szerint Szulejmáni háromszor is járt Moszkvában, hivatalosan sem az iráni, sem az orosz fél nem erősítette meg soha, hogy a parancsnok találkozott volna az orosz kormány képviselőivel. Azt pedig az orosz elnök szóvivője külön is kiemelte a tábornok halála után, hogy Oroszország vezetője sosem nevezte az iráni stratégát barátjának – ellentétben a sajtóhírekkel. Utóbbi tagadása könnyen érthető, de miért titkolná a Kreml, ha 2015 és 2017 között háromszor is találkozott Putyin és az orosz védelmi miniszter egy hivatalban lévő iráni katonapolitikussal? A moszkvai tagadást – amennyiben volt találkozó – az teszi indokolttá, hogy Szulejmáni egyike volt azoknak az iráni személyeknek, akik az ENSZ biztonsági tanácsának 2007-es határozata szerint nem hagyhatják el Irán területét. Nyílt titok volt ugyan, hogy Szulejmáni Irán befolyását egyre szervezettebben kiterjesztve bejáratos volt Libanonban, Szíriában és Irakban is, ám egy moszkvai út már azt jelentené, hogy Oroszország a saját maga által is elfogadott határozatot sértette meg.
Szulejmáni élete olyan volt mint egy átlagos Teheráni hivatalnoké, már amikor éppen nem a fronton volt. Minden reggel 4:00-kor kelt, este pedig 9:30-kor már ágyba bújt. Állítólag rossz volt a prosztatája és a háta is rendszeresen fájt. Tisztelettel bánt a feleségével, időnként utazni is elvitte. Három fiú és két lány gyermekkel áldotta meg az Úr, akiket határozottan, de szeretettel nevelt. Habár Szulejmáni keveset járt iskolába, rendkívül olvasott ember, nagyon ravasz és ijesztően intelligens stratéga volt.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Szulejmáni meggyilkolása erősíteni fogja az Egyesült Államokkal és Izraellel szembeni ellenállást a térségben és világszerte. Ali Hamenei pedig azt közölte:
„Kemény válaszlépés várható, könyörtelen bosszú vár az ő és más mártírok vérét kiontókra. Minden ellenségünknek tudnia kellene, hogy az ellenállás dzsihádja kettős motivációval folytatódni fog, és harcosainkat végső győzelem várja a szent háborúban.”
Haszan Naszralláh, a Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője pedig azt üzente az amerikai katonáknak, hogy
„koporsóban fognak hazatérni.”
Hussein al-Khalil, a Hezbollah vezetőjének, Hassan Nasrallahnak a tanácsadója elmondta, hogy ez a lépés „az amerikai és izraeli arrogancia végét kell jelentse a Közel-Keleten”.
Donald Trump, az USA elnöke azzal indokolta a merényletet, hogy:
„Hírszerzési jelentések szerint Szulejmáni egy amerikai nagykövetséget akart felrobbantani, méghozzá a bagdadi nagykövetséget.”
Azt a nagykövetséget, amit a parancsnok halála előtt megostromolt a tüntető tömeg és sikerült lángba is borítaniuk néhány külső épületet. A tömeg dühét az váltotta ki, hogy az USA 22 síita harcost bombázott le. Ez szintén bizonyíték arra, hogy a jenkik nem az Iszlám Állam elleni harc miatt vannak a Közel-Keleten, hanem azért hogy a terrorszervezet ellen harcolókat lebombázza. Vizsgáljuk meg alaposabban ezt a komplexumot, mert az amerikaiak kétszínű kommunikációjában rendre arra hivatkoznak, hogy a külképviseleti, diplomáciai intézményüket mindenáron megvédik. Az inkább csak nevében „nagykövetség”, leginkább egy szupererődre hasonlít, mert milyen “nagykövetség” az, aminek területe akkora mint a Vatikán és 19.000 főt képes befogadni (mint a csúcsidőben, 2009-ben)? Nem mellesleg otthont ad az izraeli terrorszervezetnek, a MOSZAD-nak is, de itt székel a CIA és a piszkos munkákat elvégző, az amerikai hadseregnek is kínos háborús bűncselekményeket elkövető Blackwater is (és annak utód cégei is). Helyi források szerint az Egyesült Államok az épületet foglyok kínzására is használta, hiszen több korábban fogva tartott iraki állampolgár szerint cellákat alakítottak ki kihallgatások céljából az alagsorokban.
Érdekesség még, hogy Irak ügyvivő miniszterelnöke Adel Abdel Mahdi viszont bejelentette, hogy a mártírhalált halt tábornok diplomácia feladatot látott el, amikor az amerikaiak meggyilkolták a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében. A tábornok Teherán válaszát közvetítette egy korábbi szaúdi üzenetre. Szaúd-Arábia és Irán között ugyanis békéltető tárgyalások folytak Bagdad közvetítésével, ez azonban ellenkezett az Egyesült Államok érdekeivel. Hogy mennyire ez lehetett a valós indok, arra bizonyíték lehet az is, hogy maga az USA védelmi minisztere, Mark Esper ismerte el, hogy nincs bizonyíték arra, hogy milyen konkrét támadásokat készített volna elő Szulejmáni.
Pompeo a CIA vezetője 2017 júliusában azzal indokolta ellenérzését, hogy:
„a bajkeverők, Kászim Szulejmáni és a bandája, nem megválasztott tisztségviselők. Mi ezekre az emberekre figyelünk halál komolyan, hogy ne folytathassák tevékenységüket és ne legyen hatalmuk.”
Ez azért átlátszó, populista kijelentés, mivel a katonai vezetők nem „megválasztott tisztségviselők” sehol a világon, így például Pompeot sem szavazták meg. Sőt, még a minisztereket is a kormány jelöli ki, a katonai döntéshozás pedig nem egy demokratikus intézmény, még a jenkiknél sem.
Richard Black, Virginia állam korábbi szenátora szerint elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok azzal a személlyel végzett akinek sikerült legyőznie az Iszlám Állam terrorszervezetet és ő harcolt az Al-Kaida több csoportja ellen is. Éppen ezért a tábornok meggyilkolását ,”nagy tragédiának” nevezte. Szerinte ez a lépés háborúhoz vezethet Iránnal.
„Ha hiteles akarok lenni akkor nem mi vagyunk azok akik a terrorizmus ellen harcolnak. Attól félek bizonyos értelemben mi lettünk a terrorizmus” -nyilatkozta Black.
Az Iszlám Állam olyan isteni közbeavatkozásként értékelte Szulejmáni megölését közleményében, ami kifejezetten a szélsőségeseknek kedvez. Arról gondosan hallgattak, hogy a támadást egyébként a terrorszervezet másik legfőbb ellensége hajtotta végre. Elsősorban azért örülhet az Iszlám Állam a fejleményeknek, mert a legelső reakció a likvidálás után az volt, hogy a terroristák ellen harcoló, USA-vezette koalíció bejelentette, hogy felfüggesztik a tevékenységüket Irakban. Az USA és a szövetségesei azt mondták, jelenleg az az elsődleges feladatuk, hogy megvédjék saját magukat. A terrorszervezet azért is üdvözölte Szulejmáni megölését, mert tulajdonképpen azt látta, hogy az egyik legfőbb ellensége megöli a másikat. Az Iszlám Állam most abban bízik, hogy az ellenségei kifárasztják egymást azzal, hogy egymás ellen harcolnak, illetve elvonják róluk a figyelmet.
Ugyan megölésének valódi következményeit megbecsülni sem lehet, már megkezdődtek a válaszlépések. Irán több tucat ballisztikus rakétát lőtt ki az amerikai erők által használt al-Aszad iraki légitámaszpontra és a Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra, néhány órával a parancsnok temetése után. Az iráni Forradalmi Gárda azt közölte, hogy hajnali rakétacsapásai “teljesen lerombolták” az amerikai erők által használt iraki Ain al-Aszad légitámaszpontot és “minden tekintetben teljes sikernek” minősítették az akciót. Az iráni Forradalmi Gárda az ellencsapás kapcsán az állami IRNA hírügynökségben kiadott nyilatkozatában azt írta:
„Figyelmeztetjük Amerika minden szövetségesét, aki rendelkezésére bocsátotta saját területén lévő bázisait, hogy Irán célpontnak fog tekinteni bármilyen területet, ahonnan támadó cselekményt indítanak ellene.”
A nyilatkozatban Izraelt is megfenyegették.
Az iráni, orosz és néhány egyéb híroldal szerint Donald Trump elnök hazudott a saját népének, amikor azt mondta, hogy az iraki támadás során nem voltak áldozatok. Egy Izraelben élő arab újságíró 227 sebesült amerikai katonáról tett említést. Más hírforrások szerint (Al-Mayadeen, Uprising Today) a támadás során 80 amerikai katona meghalt. Őket is közvetlenül a támadás során elszállították. Ellentmond ennek az információnak az, hogy ha valóban amerikai katonák haltak volna meg, akkor az USA azonnal bombázni kezdte volna Iránt és elszabadultak volna az indulatok… Nem hihető az, hogy ezt ne használták volna fel Irán ellen, hanem inkább elhallgatták.
A rakéták indításáról figyelmeztette Irán az USA-t az iraki kormányon keresztül, így elérve, hogy véletlenül se legyen emberáldozat. Ezt az irániak is elismerik. Ez egybevág az Erbílben szolgáló magyar katonák beszámolóival, miszerint a rakéták becsapódása előtt jóval tudtak már arról, hogy óvóhelyekre kell menni… Az iráni, belföldi híradások az amerikai katonák haláláról arról szólnak, hogy megoldottnak mutassák be a problémát, mondván, hogy „bosszút álltunk”.
Ha a kilőtt 22 rakéta volt az iráni válasz és ennyiben marad a beígért megtorlás, ahogy azt az iráni kormány leközölte, akkor ez árulásnak tekinthető Szulejmánival szemben, mert gyakorlatilag semmiféle következménye nem volt az orvgyilkosságnak. Ez felvet bizonyos kérdéseket. Lehetséges, hogy az USA előre tudta, hogy nem lesz komoly következménye a gyilkosságnak, mert Szulejmáni támogatottsága sem olyan egyöntetű az iráni felsővezetésben, mint ahogy gondolni lehetett? Ha ez így van, akkor igaz lehet az az egyre terjedő elmélet, miszerint ez az egész már le volt beszélve néhány áruló iráni politikussal. Tehát büntetlenül kilőhetik Szulejmánit, aki az iráni önfeladást soha nem engedné meg, és így megnyílik az út egy megállapodási lehetőségre az USA-val. Beszédes, hogy az iráni felsővezetés a kamurakétázás után rögtön leszögezte, hogy lezártnak tekinti az ügyet és kész tárgyalni az Amerikai Egyesület Államokkal. Egyedül a Hezbollah csörteti még a kardot és fogadott bosszút a perzsa hadvezér elvesztése miatt.
Még életében készült kisfilm Szulejmániról:
Fontos még megjegyeznünk, hogy az iraki közvélemény és a parlament is egyre jobban elhatárolódik Irántól és követelik, hogy ne legyen ütközőállam: se az USA, se Irán csatlósai nem akarnak lenni. Tehát ezzel így nemcsak a stratéga halt meg, hanem a legnagyobb külpolitikai sikerét, az Iránbarát iraki kormányzat elérését is sárba tiporják az USA nagy örömére, ugyanis, ha Szulejmáni életben marad, akkor biztosra vehető, hogy előbb-utóbb az amerikaiaknak el kell hagyniuk Irakot, így viszont nem biztos, de Iránnal megromlott Irak kapcsolata. Viszont, ha tényleg sikerült szétválasztani ezzel a lépéssel a két szomszédos országot, akkor ezzel Amerika két legyet ütött egy csapásra. Szulejmáni mártírrá, egy még nagyobb nemzeti hőssé lett, ám úgy tűnik, hogy Izrael és az izraeli dróton rángatott USA jön ki győztesen ebből a csatából is.
Azonban hál’ Istennek nem mindenki dobja porba az elhunyt tábornok hátrahagyott örökségeit. Iránban háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el. Százezrek kísérték utolsó útjára Szulejmánit a három napos és több helyszínes temetésén, és bár a túl sok ember miatt tolongás tört ki, ami következtében agyontaposták egymást a gyászolók, ez a létszám jól mutatja a legendás katona népszerűségét. Irakban is az utcára vonultak az emberek jelezve ezzel, hogy elítélik az országuk szövetségesének és segítőjének meggyilkolását.
Kászim Szulejmáni élete tökéletesen kifejezi az olasz filozófus Julius Evola által leírt „A háború metafizikája” mély igazságait. Ő a háborút nem csupán politikai vagy gazdásági érdekekért vívott harcként élte meg, hanem inkább a szellemi megvalósítás egyik módjaként. A tábornok ekképp vélekedett a Paradicsomról:
„A népszerű ábrázolásokban a Paradicsom egy zöldellő kert, zúgó patakokkal és gyönyörű nimfákkal. De van másféle paradicsom is: a csatatér, a szülőföldért folytatott harc csatatere.”
Megjelentettük a Kászim Szulejmánival készült utolsó interjút először magyar felirattal. Itt egy részletet közlünk. a teljes interjú itt elérhető.
(VNL. – Szent Korona Rádió)
Források:
https://444.hu/2013/11/07/akik-a-szomszedban-osztjak-a-halalt
https://index.hu/kulfold/2020/01/04/moszkva_tagadja_hogy_szulejmani_putyin_baratja_lett_volna/
https://index.hu/kulfold/2020/01/03/kasszem_szulejmani_meggyilkolasa_kemfonok_bagdad_irak_iran_donald_trump/
https://www.fort-russ.com/2020/01/assassinated-by-the-atlanticist-forces-who-was-commander-qassem-soleimani/
https://pestisracok.hu/iran-raketacsapast-mert-az-amerikaiak-egy-iraki-tamaszpontjara/
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20200105-rohani-nagy-hiba-volt-szulejmani-megolese
https://www.newyorker.com/magazine/2013/09/30/the-shadow-commander
http://patriota.info/amerikai-szenator-szulejmani-harcolt-valoban-a-terroristak-ellen-mi-lettunk-a-terrorizmus-maga/
http://patriota.info/a-bagdadi-amerikai-nagykovetseg-valojaban-egy-20-ezer-fos-moszadnak-is-helyet-ado-erod-es-borton/
https://kuruc.info/r/9/206945/
https://24.hu/kulfold/2020/01/04/szulejmani-likvidalas-elozmeny
https://orientalista.hu/izraelbe-es-jordaniaba-szallitottak-az-irani-raketatamadas-amerikai-sebesultjeit/
https://orientalista.hu/suleymani-tabornok-diplomaciai-kuldetesben-volt-amikor-az-amerikaiak-meggyilkoltak/
https://index.hu/kulfold/2020/01/10/iszlam_allam_kaszim_szulejmani_miert_orulhetnek_dzsihadistak/
http://patriota.info/nincs-bizonyitek-szulejmani-robbantasos-terveirol-vallotta-be-a-jenki-vedelmi-miniszter/