Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Technokrácia + kommunizmus = időjárásmódosítás a Kínai Kommunista Párt 100. „szülinapján”

Mint már korábban beszámoltunk róla, Kína a kommunizmus mellett egyre erősebben a technokrácia rabjává vált. A gondolatrendőrség és digitális diktatúra megvalósítását követően most az időjárást is szabályozzák, beleszólva ezzel a természet, a teremtett világ Isten által alkotott rendjébe. Hova fog tartani a jövőnk, ha az időjárást is irányítani fogják – sőt, akár fegyverként használni?

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

A Kínai Kommunista Párt július 1-jén, Pekingben tartotta megalakulásának 100. évfordulóját, melynek centenáriumi ünnepségére módosították az időjárást. Néhány órával az rendezvény előtt a külvárosok és a környező területek felett ezüst-jodidot juttattak a felhőzetbe, ami esőzést idézett elő. Erre pedig azért volt szükség – többek közt -, mert a számtalan gyár által okozott légszennyezési szintet csökkenteni kellett, amit az időjárás módosítsával tudtak megtenni. A délnyugati hegyekben élők be is számoltak arról, hogy a centenárium előtti napon sok rakétát láttak.

Kína a világ egyik legkifinomultabb időjárás-módosító hálózat kiépítője, melyet már a 2008-as nyári olimpia alatt is tapasztalhattak Pekingben.

A meteorológiai hatóságok műholdak, repülőgépek, mobil radarállomások és mesterséges intelligencia segítségével igyekeznek megjósolni a nedves levegő mozgását, hogy különböző műveletekkel szabályozni tudják, mikor és hol essen az eső.

A sok kísérletezgetés és csapadékmanipuláció miatt a fővárosban idén regisztrálták a valaha mért legcsapadékosabb nyarat, az átlag majdnem kétszeresét. Az esőzések hatására az évtizedek óta csökkenő talajvízszint néhány hónap alatt közel 5 méterrel emelkedett.

Amennyiben nagyobb teret kapnak és esetleg piacra is bocsájtják az időjárásmainpuláló eszközöket, nemcsak környezeti katasztrófák következhetnek be, de az államok zsarolhatóvá fognak válni, valamint a környezet teljes pusztulását eredményezhetik: például egy adott területen huzamosabb ideig nem esik csapadék.

A lehető legtöbb gyerek megrontása a Kínában megnyitott klinika célja

Ha nem vagy brutális, a helyükre kerülsz – Kínai rendőr vallott az ujgurok elleni etnocídiumról

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.