Már nem kell sokat várnia a műhúsra azoknak, akik a beteges állatvédelmük ellenére sem képesek következetesen lemondani a hús ízéről, az általa adott energiáról és jótékony hatásairól.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!
Már eddig is kaphattak az ilyen ellentmondásokra vágyó fogyasztók nővényi eredetű húsokat, de hamarosan elérkezik az idő, hogy állati sejtekből petri csészében “nevelt” húsízű és állagú terméket vehetnek magukhoz, hiszen a profitálási lehetőséget látva egyre több milliárdos áll be a kísérletek mögé, ezáltal rohamosan közeledik a végkifejlet. Az első ország, ahol 2020-ban már engedélyezték a mesterségesen előállított csirkehúst az Szingapúr volt, azonban szerencsére egyelőre sehol máshol nem árusíthatóak még az ehhez hasonló termékek, de a bevizsgálási fázis után valószínűleg ez változni fog.
A műhús előállítása egyébként egyszerű elven működik. Az állatoktól vett őssejteket bioreaktorokba helyezik, adnak hozzá cukrot, vitaminokat és aminosavat, majd az adalékok hatására egyre nagyobb izom és zsírszövet nő a tartályban, de ez még a darálthúshoz áll a legközelebb. Következő lépésben állványozni kell a pépet, vagyis egyfajta rétegezett öntőformaként viselkedő struktúrába helyezik a növekedő állati szöveteket, hogy a kívánt húsfélétől elvárható rostokat és textúrát alakítsanak ki.
Ezzel a lépéssel ismét távolabb kerülünk valóságos élettől és a virtuális világban, kamuhúst fogyasztva, hamis példaképeket követve a művilág teljes sötétségében és bezártságában éljük le az életünket. взять займ на карту без процентов
Nem kell az aljas beteg világotok! – Lényeglátó üzenet a modern tudományt Istenítőknek
(444 – Szent Korona rádió)