Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Az 5 évesek oltását is megkezdik az USA-ban

Az Amerikai Egyesült Államokban, mint már várhattuk, a gyerekek következnek az oltási sorban. Elsőként még önkéntes alapú lesz, de szerintünk számíthatnak rá a szülők, hogy a későbbiekben diszkriminálni fogják majd az oltatlan gyermekeket a játszóterekről, az óvodákból, a tánc és a fociedzésekről is.

Ukrajnában az oltatlanok nem utazhatnak tömegközlekedési eszközön

Szigorú korlátozásokat vezettek be az ukrán fővárosban a koronavírus járvány miatt. Nem látogathatják a bevásárló központokat, a vendéglátó helyeket, a sporteseményeket, de még a tömegközlekedési eszközöket is csak negatív tesztel vehetik igénybe az oltatlanok.

Immáron kilencedik alkalommal a hazánkat a vörös rémtől védők nyomában – Attila Védvonal Túra (videós és képes beszámoló)

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében idén szeptemberben immáron kilencedik alkalommal léphettek a megemlékezni vágyók a honvédő hősök nyomába. Ezen túra minden alkalommal egy valódi nemzeti radikális összefogást valósít meg, ugyanis kiváló ellenőrzőpontok létesítésével a nemzeti oldal szervezetei – néhol egymást felülmúló igyekezetükkel – egyre színvonalasabb, és élményalapúbb lehetőséget biztosítanak a túrázók számára, ugyanakkor mindeközben […]

Eredeti rítusú szentmise Nagyvázsonyban is

Egyre több helyen érhető el eredeti (régi, tridenti) rítusú szentmise már Magyarországon. A hívek részéről egyre többen szeretnének a II. vatikáni zsinat előtti, organikus liturgiafejlődésen keresztülment rítuson részt venni, amit egyébként soha nem is „tiltottak be”, nem is írtak felül, és teljesen érvényes a részvétel… Nagyvázsonyban is lehetőség nyílik november 6-án egy ilyen szentmisén részt […]