Anglia ismételten bizonyított, ezúttal Leeds-ben tartóztattak le egy lelkészt

Anglia is igazi kiszolgálójává vált az LMBTQP-lobbinak. Korábban Londonban erőszakosan előállítottak két normalitásról szónokló papot, továbbá a nagypénteki szentmisét is rendőrök oszlatták szét a liturgia végzése közben. Hasonlóan elkeserítő a helyzet az Egyesült Királyság egyéb részeiben, például Wales-ben és Skóciában is. A napokban az angliai országrészben vezettek el egy lelkészt prédikációja miatt a „rendvédelmi szervek”.
„Senki sem tilthatja meg, hogy a Rongyos Gárdára emlékezzünk”

Nyolc nemzeti szervezet emlékezett a Farkasréti temetőnél a Rongyos Gárda hőseire Karácsony Gergely tiltása ellenére. A résztvevők a rendezvény végeztével a temetőben nyugvó 19 évesen hősi halált halt Vámossy Tibor rongyos gárdista sírja fölött található emlékműnél rótták le tiszteletüket.
„Bátornak, hősnek, elszántnak kell lennünk!” – Kónyi-Kiss Botond beszéde a Rongyos Gárda megemlékezésen

Nyolc nemzeti szervezet összefogásával emlékeztünk a nyugat-magyarországi szabadságharc kirobbanásának 100. évfordulójára. A Farkasréti temetőben lévő emlékmű a 19 éves műegyetemistaként hősi halált halt Vámossy Tibor rongyos gárdista sírja fölött található, aki az ’56-os pesti srácokhoz hasonlóan harcolt az idegen megszállás ellen.
A piuszos kápolna otthont ad a katolikus szellemnek egy hitében meggyöngült városban – Interjú a nagyra hivatott Egyház újjáélesztéséről (1. rész)

Az alábbiakban a Pro Hungaria Sacra honlapján megjelent interjú első felét közöljük, melyet Östör Dániel atyával készítettek. Választ kapunk az Egyház válságának okaira és arra, hogy ezek miként szüntethetők meg.
Gyermekpornót és kokaint találtak a hazánkba befogadott migránsnál

A hatóságok megtévesztése miatt indították el a menekült státusza visszavonásáról rendelkező eljárást a 45 éves aberrált szudáni nő ellen, amikor a telefonjában gyermekpornót, a lakásában pedig kokaint találtak.
A Mi Hazánk Mozgalom rendhagyó program bemutatója

Még egyetlen politikai párt sem mutatott be úgy programot, hogy közben – a parlamentbe jutás előtt – már el is kezdte megvalósítani azt. A Mi Hazánk Mizgalom nem ígérget, hanem bizonyít. Ez a Virradat Program.
A Debreceni Egyetem és a Semmelweis is kötelezővé tette egyes hallgatóinak a koronavírus oltást

Az egészségügyi dolgozóknak nemrégiben a kormányzat kötelezővé tette a COVID oltások felvételét. Ezt továbbgondolva most Debrecenben és a Semmelweisen az orvosszakos hallgatókat kötelezik a vakcinálásra.
Szüleik feljelentésére bíztatják a nemi defektusokkal rendelkező fiatalokat az USA-ban

Az LMBTQP-lobbi gőzerővel dübörög, ennek következményeként a nyugati világban számos nyílt diktatórikus lépést tesznek a progresszivitás képviselői. Az USA-ban például a kommunizmust idéző feljelentőrendszer bevezetésére készülnek.
Gyermekeket rontott meg a magyar iskola, el is dicsekedett vele

Az LMBTQP-lobbista szervezetek 20 éve működnek nyíltan hazánkban, így számos iskolába eljutottak a gyermekek világnézetét átformálni. Törökbálint alpolgármestere számolt be arról, hogy a helyi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanulói számára szervezett az iskola „érzékenyítő” programot.
Wales is szembefordul a Bibliával: áldást osztanak majd a homoszexuális kapcsolatokra

Ami le van írva a Bibliában, az Isten szava! Számos „haladó” szellemiségű egyházi személy azonban az isteni tanítást megmásítva, a jelenlegi politikai tendenciákat kiszolgálva, azoknak eleget téve térdet hajt az LMBTQP-lobbi előtt. Erre készülnek most a walesiek is.