csütörtök, március 20, 2025
13.6 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ahol még rend van: Könnygázzal léptek fel a Pride felvonulóival szemben Isztambulban

Százak gyűltek össze szombaton Isztambulban, és vettek részt egy meleg büszkeség (Pride) felvonuláson, a helyi hatóságok tiltása és a nagy létszámban kivezényelt rendőrök ellenére – adta hírül polkorrekt módon a kormány által kézivezérelt MTI. A német hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a rendőrség könnygázt vetett be a felvonulókkal szemben. Más jelentések arról számoltak be, hogy a rendőrök műanyaglövedékeket használtak. A szervezők szerint néhány részvevőt őrizetbe is vettek.

Valódi közösségben eltöltött nyári szünet?
Hagyományőrzés és a tradíciók ápolása?
Akkor Vármegyés Ifjúsági- és Gyerektábor!

Már csak pár hely maradt.

A menetet egy több csoportból álló szövetség hirdette meg „Az utca a miénk” jelmondattal. A felvonulással kívántak tiltakozni a török kormány, hagyományokat védelmező intézkedései ellen. A hatóságok már pénteken kordonokkal zárták le a menet útvonalát, a városrész kormányzata pedig néhány órával a kezdés előtt be is tiltotta a demonstrációt.

Recep Tayyip Erdogan török elnök rendszeresen bírálja az istentelen LMBTQP-lobbit. A normalitást védelmező hatóságok a hét elején betiltottak egy, az isztambuli Pride Hét keretében szervezett pikniket is. Jelentések szerint a rendőrség a helyszínen elkobozott minden, a közösség jelképeként használt szivárványszínű tárgyat.

(MTI, Index korrigálva, kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Trump a fehérek diszkriminációja megállítása jegyében faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Trump woke elleni politikája újabb meglepő rendelettel állt elő....

Már azt mondja Orbán, hogy nem tiltották be a Pride-ot

Csak a szokásos történik: hoznak egy gumicsont jellegű szabályzást,...

Kussolj náci kutya, megtalálunk! Üzente Novák Elődnek a kvótacigány momentumos

Mint ismert, a parlament kedden elfogadta a buzifelvonulás betiltását...

Nem engedték be az USA-ba, mert Trump-kritikus csetüzenetek voltak a telefonján

Amerikai határőrök még március elején szúrópróbaszerű ellenőrzést végeztek egy...

A pornós k.rva szerint “szabadságjog” a sterilizáció és elnyomják a nőket

Nem véletlenül van hazánkban korlátozva a sterilizáló műtét. Egy ...

Kategóriák

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását, ügyvezető kormány alakult

Tudomásul vette a szerb parlament a miniszterelnök lemondását, ügyvezető...

Ragadozó migránsok fenyegetnek hazánkban – Két húsevő laposférget találtak

A globalizáció egyik kézzelfogható hatása az invazív fajok kontinenseken...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55