Koronázási ékszereink a történelem viharos századai alatt jó néhány kalandon átestek. Egy eddig eltűntnek hitt darab ismételten állami kézbe került.
Eltöltenél egy egész hetet hozzád hasonlókkal?
Eleged van a balliberális hétköznapokból?
Jelentkezz a Vármegyés Ifjúsági- és Gyerektáborba!
Már csak pár hely maradt.
Valamivel több mint huszonegymillió forintért kelt el a BÁV keddi árverésén az a mindössze 2,4×3 cm méretű, arany- és selyemfonallal hímzett, három igazgyönggyel díszített töredék, amelyet 1867-ben választottak le a koronázási palást keresztpántjáról. A történelmi ereklye akkor került magánkézbe, amikor Ferenc József koronázását megelőzően javításokat végeztek a tárgyon.
A javításra azért volt szükség, mert az eredetileg Szent István király és Gizella királyné által adományozott miseruhából készült koronázási palástot 1849-ben egy vasládába zárva elásták a koronázási ékszerekkel együtt, és csak 1853-ban került elő. A föld alatt töltött idő során nedvesség érte, és így számos helyen megsérült. De miért is kerültek a föld alá országunk legmegbecsülendőbb tárgyai? Az 1848-49 események során a koronázási ékszereket a felkelők folyamatosan maguknál tartották, így az ország nagy részét bejárták, ugyanakkor miután 1849. április 14-én Kossuthék kimondták a Habsburg-ház trónfosztását, bizonytalanná vált a helyzet, hogy hazánk jövőjét ténylegesen királyságként képzelik-e el továbbra is, vagy inkább átváltanának a köztársasági államformára. Az úgynevezett Kossuth-címerből ki is került a Szent Korona, ám annak legitimáló ereje nem veszett el; éppen ezért, amikor a Szemere-kormány júliusban ismét menekülni kényszerült, a miniszterelnök magához vette az ékszereket, így azoknak sorsáról végleg dönteni kellett. Egyesek, mint például Batthyány Kázmér és Kossuth azon a véleményen voltak, hogy a el kell pusztítani őket, végül azonban Szemere nyomására “csak” elásták őket, és titkos jelzésekkel megjelölték a helyüket.
A nedvesség hatására megrongálódott relikvia javításával 1867-ben Klein Lujza pesti aranyhímzőt bízták meg. Az egész palástot megerősítették és egy jellegzetes, lila színű selyemszövettel bélelték.
A javítás során a munkálatokkal megbízott mesterek a gallér lila selyemszövet bélése alá bevarrtak egy papírba csomagolt, préselt négylevelű lóherét is. Az egyik segéd, Szentey Sándor még a vezetéknevét is ráhímezte Szent János apostol lába mellé a palástra.
Ő volt az, aki az átalakítás során a keresztpántból kivett, négy centiméteres arany- és selyemfonállal hímzett és három igazgyönggyel díszített darabot valamilyen okból egyszerűen magánál tartotta.
A relikviát a restaurálás jegyzeteivel együtt halála után egy pénztárcába zárva őrizte a családja, majd azok leszármazottai generációkon át.
Az aukcióra kerülő történelmi ereklyét az Iparművészeti Múzeum munkatársai határozták meg. Az anyagvizsgálat, a technikai eljárások és a történeti körülmények alapján igazolták, hogy az a koronázási palást eredeti darabja.
A történelmi ereklyére 1,8 millió forintról indult a licit, végül állami elővételi jogával élve 21,25 millió forintért vásárolta meg a Nemzeti Múzeum.
A palást egyik darabja azonban még így is hiányzik, ugyanis a gallér bélésszövete is olyannyira megrongálódott a földben eltöltött idő alatt, hogy azt is el kellett távolítani. Ez egy 10×40 cm-es darab. A 11. századi, talán bizánci szövet, amelynek mustrája egyfejű, négytestű oroszlánokból állt, 1867-ben ismeretlen helyre került. A bélésszövet rajzát Ipolyi Arnold: A magyar Szent Korona és a koronázási jelvények története és műleírása című könyvben 1886-ban ábrázolták utoljára:
(Index, MNM.hu és Rubicon.hu nyomán Szent Korona Rádió)
Több mint 500 éves miseruhát találtak a régészek a jáki templom feltárása során
Jézus keresztjének egy darabját találhatták meg Csehországban