A Szentlélek kiáradásának ünnepéről

Pünkösd az egyik legősibb keresztény ünnep, ezen a napon áradt ki a Szentlélek a tanítványokra, és született meg a keresztény egyház, és végleg megköttetett az új szövetség.
Tűzszünetet kötött a Hamász és Izrael

Az „Izrael állam” által elnyomott palesztinok a Hamász vezetésével kevesebb mint egy fél hónappal ezelőtt felkeltek a terrorállam, Izrael ellen. Ma hajnalban Egyiptom közvetítésével beállt a fegyvernyugvás.
Pünkösdkor is provokál az RTL: homoszexuális propagandafilmet vetítenek

Az RTL-nél már szinte szokássá vált, hogy valamilyen módon meggyalázzák a keresztény ünnepeket. Karácsony időszakában a „Család az család” propagandareklámmal kampányoltak, most Pünkösdkor pedig ismételten egy hasonló kaliberű provokációnak lehetünk majd tanúi.
Csak szólunk: érzékenyítő plakátokat helyeztek ki Budapesten

A Baranyi Krisztina által vezetett városrészben ismételten társadalomellenes propagandaanyagot helyeztek ki. Remélhetőleg a plakátok is a BLM szobor sorsára jutnak.
A pozsonyi ókatolikusok és evangélikusok is beálltak a genderlobbi mögé

A progresszívek negédes szavaikkal, és az emóciókra való sorozatos nyomásgyakorlással Krisztus követőinek egy részét is megtévesztették. Jelenleg úgy tűnik, hogy a keresztények közül az evangélikusok vannak a legnagyobb veszélyben, azonban a többi felekezetben is felütötte már a fejét a fertő, ilyen eset például a német papok engedetlensége a homoszexuális kapcsolatok megáldásával kapcsolatban. Az USA-ban kinevezték […]
Transzneműnek nyilvánította magát a svédországi evangélikus egyház

Pár nappal ezelőtt az amerikai evangélikusok megválasztották első transznemű püspöküket, a svédek ezt most új szintre süllyesztették, azzal, hogy az egész egyházukat transzneművé nyilvánították.
Pro Hungaria Sacra papja: a XX. század nagy átverése, avagy az új liturgia – 2. rész

A Pro Hungaria Sacra Youtube-csatornáján Simon Gábor atya egy új sorozatot indított legfőképpen azok számára, akik meg akarják ismerni az Egyház eredeti arcát.
Az elesett Hezbollah szabadságharcosok hozzátartozóinak gyűjteni is terrorizmus

Betiltottak három egyesületet Németországban és rendőri műveletet indítottak felszámolásukra a zsidó nyomásra terrorista szervezetként nyilvántartott Hezbollah libanoni síita mozgalom támogatása miatt – közölte szerdán a szövetségi belügyminisztérium.
Ősi figyelmeztetés új köntösben: Podcast Baranyi Tibor Imrével az Alpha Hullámban (Az Iszlám 2. rész)

Folytatódik Baranyi Tibor Imrével való beszélgetés a világvallásokról. A kereszténység után az iszlám kerül kitárgyalásra az Alpha Hullámban.
Demostrációs jelleggel tartott több nemzeti oldali szervezet sajtótájékoztatót egy pedofil otthona előtt

A Mi Hazánk Mozgalom, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és a Magyar Önvédelmi Mozgalom sajtótájékoztatót tartott a mai nap folyamán egy kapuvári pedofil otthona előtt.