Egyre elterjedtebb gondolat, hogy ha a tudatot képesek leszünk feltölteni a számítógépre, elérhető lesz az örök élet. Ez azonban nemcsak megvalósíthatatlan, hanem egyszersmind a világ legnagyobb tévedéseinek egyike. A Médiavadász legújabb videójában bemutatja, mi a különbség a valódi túlvilág és az Upload (Feltöltés) című sorozatban látható posztmodern álmennyország között. Ez az írás azonos című videó szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
Ma már nem kérdés, hogy a filmek egy tekintélyes részét azért készítik el, hogy az embereket tudat alatt egy eljövendő világra hangolják. Évtizedekkel ezelőtt készült alkotások jövőképei ma a szemünk előtt kelnek életre, olyannyira, hogy komolyabb pillanatainkban el is tűnődünk rajta: vajon akkor is így alakultak volna a dolgok, ha nem lettünk volna ennyire kitéve e hosszú éveken át tartó kollektív befolyásolásnak? Nem mi teremtettük meg tudat alatt ezeket a groteszk és futurisztikus világokat azzal, hogy öntudatlan módon egyre mélyebben elhittük, hogy megvalósulhatnak?
Akárhogy is, tény, hogy sok minden, ami korábban csak fikció volt, mára kézzel fogható valósággá vált. És ebben kétségtelenül nagy szerepe van a filmeknek is. A folyamat pedig nem állt meg. Ahogy egy harminc éve megjelent sci-fi kisebb eltéréseket leszámítva jelenünket ábrázolja, úgy egy most debütáló alkotás könnyen a nem túl távoli jövő előszele lehet. Ezzel összefüggésben érdemes a következő témára élesen odafigyelni a jövőben.
Ma a filmkészítők fantáziáját nagyon foglalkoztatja az örök élet és a digitális technológia kapcsolata. Valamennyire érintettük is már ezt a kérdést a transzhumanizmusról szóló Médiavadász videóban. Egészen pontosan az a kérdés érdekli őket, hogy vajon feltölthető-e az emberi tudat a számítógépbe, és elérhető-e ezáltal az, hogy egyfajta digitális Kánaánban örökké éljen? Ezzel foglalkozik az Amazon Feltöltés című új sorozata is. A történet nem túl érdekes, sőt, kimondottan közhelyes és unalmas, maga a koncepció az, ami felkeltheti az érdeklődésünket, ugyanis meglátásom szerint ez egyre kiemeltebb témája lesz annak a „szép új világnak”, amit jelenleg is nagy erőkkel építenek.
A sorozat úgy kezdődik, hogy egy fiatal programozót szándékosan megölnek, majd feltöltik egy olyan virtuális térbe, ahová azoknak az embereknek a tudata kerül, akik már meghaltak. A cselekmény egy olyan – milyen jó lenne azt mondani, hogy alternatív – valóságban játszódik, ahol különféle óriásvállalatok a tudati kioltódástól rettegő haldoklók számára jó összegekért különféle virtuális birodalmakat ajánlanak fel, ahol elméletileg örök boldogságban lehet részük. A férfi először sajnálja, hogy eredeti életét elvesztette, de aztán szépen lassan megbarátkozik a helyzettel, és megpróbálja felfedezni a virtuális élet apró örömeit. Megtanulja, hogy kell csalni a játékban, felfedez a térképen nem feltüntetett világokat, és még egy valós személlyel is lehetősége van a szerelem megélésére.
A sorozat maga egyébként nem teljesen elfogult ezzel az elképzeléssel kapcsolatban. Bemutatja, hogy sem az agyontechnicizált valóság, sem a mennyeinek beállított virtuális túlvilág nem tökéletes. De hiába próbál elfogulatlannak tűnni, magával a történet hátteréül szolgáló alapfelvetéssel már véghezviszi a rombolást. Meggyőződésem, hogy a sorozat lényegében azért készült el, hogy a tudatfeltöltés gondolatát népszerűsítse. Minden más, a történet, a szereplők, a poénok, csak körítés. Valójában azért jött létre, hogy az emberek fejében egyre mélyebben elültesse a tudat feltöltésének és a technokrata mennyországában való öröklétnek a gondolatát.
Ma már sajnos egyáltalán nem tűnik légbőlkapottnak, hogy a kellően meghülyített, ateista-materialista világ lakóinak ez a közeljövőben tényleg reális túlélési lehetőségként fog felmerülni. Ma már simán elképzelhető egy olyan beteges világ, ahol az emberek a túlélést tudatuk szerverparkokban való tárolásában fogják keresni. Ma már eléggé alászállt a világ, hogy a tömegek ezekre a virtuális kalitkákra tekintsenek a tényleges túlvilágként.
Már önmagában az elgondolás is teljesen szellemtelen és vallásellenes. Adattárolóra cserélni a transzcendenciát, számítógépes szimulációra a mennyei állapotokat. Ilyet csak azok az őrültek találhatnak ki, akik már minden spirituális érzékenységüket, minden metafizikai intuíciójukat, minden túlvilági hitüket elvesztették.
De van itt egy még nagyobb probléma, a legégetőbb probléma, ami a sorozatban egyszer merül csak fel, mintegy mellékesen. Az, hogy ez az egész nemcsak hogy teljesen tradíció- és vallásellenes megközelítés, hanem egyszersmind egy totális átverés is. Talán
az összes eddigi átverés legnagyobbika.
Ugyanis a tudatot nem lehet adattárolóra tölteni. Egyszerűen nem és kész. Aki azt hiszi, hogy lehet, az nincs tisztában azzal, hogy mi a tudat, és hogy mennyire más a természete, mint a szerverparkokban tárolt adatoknak. A meghalt embert regisztrált viselkedése alapján esetleg mesterségesen újra lehet alkotni, de annak már semmi köze nem lesz a valódi emberhez. A még élő emberek számára a virtuális szimulációban újra megjelenő ismerősük ugyan keltheti azt a benyomást, mintha az egy valós személy lenne, de túlélő tudatról itt már nem beszélhetünk. Innentől fogva csak egy programot látunk, akiről az üzemeltetők elhitetik, hogy valós személy, aki szert tett az örök életre.
A hagyományok szerint a tudat a halál során nem oltódik ki. A földi világ megszűnik a számára, és új valóságokkal szembesül. Ezek a valóságok azonban egyáltalán nem hasonlítanak ahhoz a virtuális világhoz, amit a sorozatban bemutatnak. A valódi túlvilági állapotokban nincsenek applikációk, nincsenek frissítések, nincsenek programhibák, adatkorlátok, szolgáltatások, kreditek, lefagyások. Az igazi túlvilágban nem vagy kötve áramforráshoz és internetkapcsolathoz. A valódi mennyország szabad az ilyesfajta lehatároltságoktól, függésektől, anyagiságtól.
Úgy tűnik, a jövőben azonban nemcsak a természetes élettől, hanem a túlvilágtól is meg akarják majd fosztani az embert. A modern-posztmodern embernek még a mennyországa, transzcendenciatudata is gusztustalan és undorító. Ezt az álvallást, ezt az álhagyományt, ezt az álmennyországot terjeszti az Upload is, és még fogja megannyi alkotás a jövőben. Noha a tudatot, ha belegebednek sem fogják tudni feltölteni sehova, a gondolat elterjesztése arra éppen elegendő lesz, hogy a törekvők lélekben és szellemben ne a valós túlvilágra készüljenek fel, hanem erőfeszítéseket az álmennyország eléréséért tegyenek. Hogy a végén lehetőleg még választottak is elhiggyék, hogy ez valós cél számukra is.
(Médiavadász)