vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy homoszexuális zsidó Jézus Krisztust LMBTQP személyként ábrázolja egy “dokumentumfilmben”

A létrontás erői minden irányból a tradicionális világ utolsó védőbástyáinak lerombolására törekszenek. Így egyik legfőbb csapásirányuk a keresztények LMBTQP irányú érzékenyítése. Minden áron megpróbálják azt a hamis tant elhitetni velünk, hogy Jézus Krisztus a deviánsokat megtűri, és úgy szereti őket, ahogyan vannak. Az ateista, materialista baloldal minden egyes pillanatot megragad, hogy belerúghasson a keresztényekbe.

Wonderfully Made már rögtön a plakátján istenkáromlást hajt végre. A feltámadott Krisztus jelképére, vagyis a Golgotán üresen álló keresztre egy szivárványos lepel tekeredik, a keresztfára szegezett felirat (INRI) hűlt helyén pedig az LGBTQ+ betűhalmaz olvasható.

A “dokumentumfilm” rendezője, a homoszexuális „házasságban” élő, zsidó származású Yuval David szerint a film példátlan lesz…

Az alkotásban egyebek közt olyan tév- és ellentanokat hirdető csoportok képviselői szólalnak meg, mint a DignityUSA (LMBTQP-személyek mellett elkötelezett „katolikusok” közössége, tagjai elismernek minden szexuális orientációt, és a szexuális kisebbségekért küzdenek az Egyházon belül és a világban egyaránt), vagy épp a New Ways Ministry (célkitűzéseiket gyakorlatilag lemásolták a DignityUSA oldaláról). És itt jegyeznénk meg, hogy

1999-ben a Hittani Kongregáció teljesen és véglegesen eltiltotta a New Ways Ministry-t alapító Jeannine Gramick nővért és Robert Nugent atyát minden lelkipásztori és lelkivezetői szolgálattól.

Francis George bíboros így fogalmazott az ügy kapcsán:

„Csak összezavarják a híveket […] Senki ne hagyja, hogy félrevezessék: a New Ways Ministry nem a katolikus tanítást, illetve nem a katolikus lelkipásztori gyakorlatot képviseli.

James Martinnak szilárd meggyőződése, hogy ha Jézus ma járna közöttünk, akkor elsőként a társadalmi perifériára szorult LMBTQP-közösség felé fordulna – hiszen 2000 éve is a kitaszítottakra figyelt. „Jézusnak nincs ők és mi. Csak mi” – ecseteli Martin. Csakhogy Jézus ezzel szemben azt mondja nekünk: „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat.” Egy másik helyen pedig: „Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára” – tehát Isten senkit nem kényszerít arra, hogy közösségének, az Egyháznak tagja legyen.

Martin szavaiból ítélve nem ismeri túlságosan azon vallást, melynek papjának vallja magát, ugyanis a Katolikus Katekizmus is a következőként nyilatkozik a homoszexualitásról: “(…) a homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek. Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének. (…) A homoszexuális emberek a tisztaságra kaptak meghívást.”

Mindezzel együtt arról sem szabad elfeledkezni, hogy az Úr egyáltalán nem „mindenkihez” jött, ahogyan az egészen világosan látszik a kánaáni asszony lányának meggyógyításáról hírt adó történetben (Máté 15,21-28). Továbbá ahogyan már többször rávilágítottunk, nem azt jelenti a szeretet, hogy mindenkit elfogadunk úgy, ahogyan van, hanem mivel szeretjük, nem hagyjuk saját bűnében dagonyázni, minél előbb igyekszünk megszabadítani attól. Jézus Krisztus ha a mai időkben szállna le a földre, nem kedvesen bánna velük, kiűzné az LMBTQP lobbistákat az Egyházból, ahogyan a kufárokkal tette, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az ördögöknek akkoriban sem hagyta, hogy gyötörjék a megszállt embereket.

Az Istengyalázó ultraliberális mocsok mindenesetre már idén megtekinthető lesz.

(Vasarnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Jézus és Szűz Mária pornográf ábrázolása nem sérti az Instagram közösségi irányelveit (18+)

A tolerancia és a szeretet valódi keresztényi értelmezése

Hollywoodban leszbikusként ábrázolnák Jézus alakját

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55