Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Bezzegnyugaton gyermekműsorban „tanítják”, hogy 100 nem létezik

Az Identitás – a szexuális és gender identitások megismerése című film a BBC Teach honlapján, a párkapcsolatok és szexualitás címke alatt jelent meg, ezen oldal főként tanárok számára készít tanítási anyagokat. Célközönségként a 9-12 éves korosztályt határozták meg. 

A Háttér Társaság feloszlatását kezdeményezte Gaudi és Barcsa-Turner a gyanúsítotti kihallgatáson

Már nem is csak előkészülete, hanem megvalósult közösség tagja elleni erőszak a gyanú Barcsa-Turner Gáborral (HVIM társelnök) szemben, amiért egy vármegyés szervezésű, ’56-os hagyományőrző, interaktív rendezvény plakátján szerepelt többek között az LMBTQP zászló elégetésének szándéka. A kikért iratokból egyértelmű, hogy az ügyészség rendelte el kétszer is a nyomozás folytatását, majd a meggyanúsítást is, illetve, hogy […]

A boldogtalan ember kora – Mi is az a minőségi éhezés?

Éhezünk, bár észre sem vesszük. Az élelmiszereink minősége soha nem látott mélységeket ér el, életvitelünk pedig oly messze áll Istentől, hogy szinte elsorvadunk hiányától. Az alábbiakban kifejtettük, mit is értünk azon, hogy a modern ember éhezik.

Ismételten civileket bombázott Izrael

A közel-keleti cionista zsidó állam ismételten agresszorként lépett fel szomszédja, Szíria ellen. A támadás nem csak katonai objektumokra irányult. 

Mátyás király csontjai hamarosan azonosíthatóvá válhatnak

Fény derülhet a Hunyadi-család származására; Corvin János horvátországi sírjának feltárásával Mátyás király csontjai is azonosíthatóvá válhatnak – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Hunyadi Mátyás fiának földi maradványai a Magyarságkutató Intézet feltárása nyomán archeogenetikai vizsgálatnak vethetők alá és meghatározható lesz egy, csak férfiak között öröklődő génszakasza.

Ők állnak a Hundub mögött – TL vlog

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke legújabb vlogjában meglátogatta a Hundub létrehozóját és tulajdonosát Debrecenben, ahol megtekinthette a szervereket, valamint a létrehozás okáról és az oldal hátteréről is beszélgetett a közösségi média platform készítőjével.

A tolerancia és a szeretet valódi keresztényi értelmezése

Az alábbiakban a Vasárnap.hu cikkével világítunk rá, hogy milyen módon kell tételezni a valódi szeretetet, és miért nem lehetünk toleránsak a deviánsokkal szemben. Ajánljuk főleg azon olvasóink figyelmébe, akik nem teljes mértékben értik, hogy miként fér meg a keresztényi szeretet és az LMBTQP propaganda és rendezvények elleni harcias fellépés. Lépjünk túl a mászolygáson! 

11. alkalommal sem maradhatott el a Legbátrabb Város Emléktúra

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom 11. alkalommal tartotta meg a csehkiverő hősök emlékére a Legbátrabb Város Emléktúrát, amely idén sajnos nem lehetett sem vezetett, sem szervezett túra. Egyénileg teljesítette mintegy 55 fő, a résztvevők egy ponton átvehették az emléklapot, ahol a szervezők teával és egyéb melegítő nedűvel várták őket.