Robert Barron, Los Angeles-i segédpüspök, a világszerte népszerű „Word on Fire” nevű internetes misszió alapítója írását adta közre a Vigilia Szerkesztősége Facebook oldalán.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
J. R. R. Tolkien „A gyűrűk ura” című trilógiáját sokan (nem is ok nélkül) úgy olvassák, mintha a remekmű a Megyében, a hobbitok lakhelyéül szolgáló városban érvényes erényeket magasztalná: a takaros kis hobbitházak kényelmes bútorokkal vannak berendezve, s a kellemes kandallók mellett minden készen áll a jó hangulatú teázásra, vagyis minden olyan, mint a modern kor előtti „angol álomban”. Van igazságtartalma ennek az olvasatnak, hiszen C. S. Lewishoz és másokhoz hasonlóan Tolkien is ellenérzéssel figyelte a modern világ túlkapásait.
Meggyőződésem azonban, hogy ez az olvasat szinte teljesen téves. „A gyűrűk ura” ugyanis alapvetően nem magasztalni kívánja a kellemes otthoni, családi életet, hanem kihívásokkal szembesíti. Bilbónak és Frodónak nem az a dolga, hogy kényelmesen elhelyezkedjen a karosszékben, hanem az, hogy kalandoknak vágjon neki. Csak akkor találják meg önmagukat, amikor elszakadnak a kényelmes Megyétől, gonosz lényekkel találkoznak, végül pedig magával a gonosz erővel is szembenéznek. Küzdelmeikben jó hasznát veszik a otthon elsajátított erényeknek, de rájönnek, hogy nem elrejteniük és védelmezniük kell őket, hanem felhasználniuk az ellenséges környezet átalakítására.
Hasonlóval találkozunk G. K. Chesterton esetében is. Elbeszélései, regényei és esszéi bizonyos szempontból szintén nosztalgiával magasztalják az eltűnt romantikus Angliát, de ez az olvasat azért túlságosan leegyszerűsítő. Vidéki házában Chesterton ugyan élvezte az életet felesége és barátai társaságában, de a szívében londoni volt, a londoni kocsmákban érezte jól magát, ahol ölre ment a legjelesebb újságírókkal, politikusokkal és a korabeli kultúra vezéralakjaival. Még a szívéhez oly közel álló vallás legeltökéltebb ellenfeleivel is nagyon szeretett együtt nevetni és vitázni. Hosszú évekig vitát folytatott korának legismertebb ateistájával, G. B. Shaw-val, akivel persze közös „fellépéseik” után örömmel felhajtott egy pint sört. Chestertonnak esze ágában sem volt véka alá rejteni katolicizmusát; úgy indította neki a társadalom életének, mint egy nagy hajót a nyílt tengernek.
Én is ezért szeretem azokat az internetes fórumokat, ahol nem hívő, agnosztikus és vallásellenes emberek állandóan a fejemhez vágják, mennyire ostoba vagyok. Miért is ne? Chesterton sokkal keményebb támadásokat kapott a londoni kocsmákban. Szent Pál mindenütt heves ellenállásba ütközött. Frodó és Bilbó előtt mélységes szakadék tárult fel. Jól is van így. Mi, keresztények, nem maradhatunk meg hobbitlakunkban. Kalandra kell indulnunk, jól hallhatóan megjelenítve, amiben hiszünk.
(Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala nyomán Szent Korona Rádió)
