Iskolai keresztényellenesség az USA-ban – Jézus kitiltva, a BLM jöhet

Az USA egyik iskolájában egy 9 éves kislányról levetették a maszkját, mivel azon a következő felirat állt: “Jézus szeret engem”. Az iskola szerint ez egy egyértelműen keresztény üzenet, aminek nincsen helye az intézményben. A diák vallásszabadsági és személyi jogait is sértette az intézkedés. Az iskola közben gyorsan szabályt hozott róla, hogy vallási, politikai és szexuális jelképek nem szerepelhetnek a diákok által hordott maszkokon. A lány szülei beszámoltak arról, hogy az intézményt valójában csak a keresztény üzenettel ellátott maszkok zavarják, ugyanis több diák mászkál azóta is BLM-es maszkokban.

A Szövetség a Szabadság Védelmében (ADF) nevű keresztény-konzervatív civilszervezet a szülők képviseletében pert indított az iskola ellen. A szervezet a keresetben elsősorban az iskola által alkalmazott kettős mércét kifogásolja.  Más vallások jelképeit, politikai üzeneteket ugyan úgy engedélyezik a gyerekeknek, mint a “Black Lives Matters” feliratot. Egyedül a keresztény szimbólumok és üzenetek szúrják az iskola vezetésének szemét.

A misszionáriusnak készülő lány önelhatározásból viselte a maszkot, de az eset teljesen összezavarta. Nem érti, hogy mi a probléma vele, neki mindig erőt adott.

(New York Post és Magyar Jelen nyomán SzKR)

Jézus szobrok ledöntésére szólított fel egy befolyásos BLM aktivista

Antifasiszták támadtak Lengyelországban a templomokra