Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Budaházy György: Az LMBTQP nem nyugszik (összegzés és videó)

Az LMBTQP nem nyugszik! Már a magyar óvodásokat és a mesekultúránkat támadja! “Meseország mindenkié” címen egy mesekönyvet adott ki a – gyerekek fejének LMBTQP propagandával való tömését küldetésének tekintő Rédai Dorottya által vezetett – Labrisz leszbikus egyesület, melyben tradicionális meséket írtak át a saját beteg fantáziájuk szerint. Megtoldották ezt még “foglalkozástervekkel” is, hogy miként kell az […]

Apamentes embergyártásba akar kezdeni Franciaország

Míg a közvéleményt kellően lefoglalta a vírus, majd a lazítás és nyaralás, a francia nemzetgyűlésben igen fontos törvényeket szavaztak meg a nyáron az emberi reprodukciós eljárásokról. Eddig csak különböző nemű párok vehettek részt a mesterséges megtermékenyítési programban, ha természetes úton nem lehet gyermekük és házasok vagy legalább két éve együtt élnek. Emmanuel Macron elnök egyik […]

Mi Magunk: gyerekhadsereggel akarnánk megdönteni a Fidesz-rezsimet?!

Többször megkaptuk már, hogy „Orbánbérencek” vagyunk, azonban az is felmerült már egyesekben, hogy túlságosan szidjuk a jelenlegi kormányzatot, miközben „harcra” készülünk, tehát meg akarjuk dönteni a Fidesz-kormányt. Helyére tesszük, hogy mi is a viszonyulásunk a kormányhoz. (Felvétel időpontja: 2020.09.26 – így az azóta történtekre nem reflektálunk értelemszerűen.)

Példamutatás: Csepel polgármestere betiltotta a mesekönyvnek álcázott gyermekmegrontó kiadványt

Csepel fideszes polgármestere, Borbély Lénárd (fenti képünkön a szép családjának körében) betiltotta az önkormányzat alá tartozó óvodákban és bölcsődékben a „Meseország mindenkié” című, LMBTQP-lobbi kiadványát. A liberálisok természetesen fenyegetőznek és teljesen ki vannak akadva… Reméljük más polgármesterek, más jóérzésű politikusok is követik a példáját és mindent megtesznek a saját hatáskörükben az életellenes, homoszexuális lobbi visszaszorításáért! […]

Bogár László: „Meseország nem mindenkié”

Bogár László újabb lényeglátó írásában a jó és a rossz küzdelmét, a homoszexuális propaganda működési mechanizmusát és az LMBTQP-diktatúra kialakulásának menetét mutatja be kiváló analógiák felsorakoztatásával. A Magyar Hírlap hasábjain megjelent Nincs mese című írását változatlanul közöljük.

A sötét tendenciák »eszménye« a világnézettelen ember – Szemelvények László András műveiből I.

László András, a magyar tradicionális iskola megalapítója, és spiritus rectora szinte minden lényegbevágó kérdésben állást foglalt. Ez a kiterjedt figyelem viszont egyáltalán nem járt együtt az általa tárgyalt kérdések ellaposodásával. Sőt, akár a történelem, a politikum, az evolucionizmus területén, akár a szellem legmagasabb rendű kérdéseiben nyilvánul meg, mondatai, gondolatai esszenciális, megvilágosító erővel bírnak, és tű […]

LMBTQ szervezet férkőzik be az óbudai óvodákba

Az alábbiakban látható folyamat is jól példázza, hogy miért kell résen lennünk az LMBTQ(P) propagandával szemben, és miért kell minden áron kiállni ellene. A hétvégén a HVIM-nek és szövetségeseinek sikerült ellehetetleníteni egy gyermekmegrontó rendezvényt (Meseország mindenkié matinéfelolvasást). Ugyanakkor láthatjuk, hogy a deviáns oldal egyre jobban megpróbálja átszőni életünket, és ott támad, ahol a legjobban fáj […]