Feminista botrányhősből hitehagyott blogger – Bajusz Orsolya munkásságáról

A nemzeti oldalon talán nem sok embernek cseng ismerősen Bajusz Orsolya neve. Ő volt az a korábban hithű feminista, aki botrányokkal teli, provokatív pályafutása befejezéseként 2018-ban kiábrándult a saját maga által képviselt eszmékből, és hozzálátott a mozgalom szennyesének mai napig tartó kiteregetéséhez, az őt támadók lejáratásához. Ezen cikkben igyekeztem átláthatóan bemutatni Bajusz érdekes, de pajzsra azért még nem emelhető személyét.

A feminizmus harcosnője voltam

A Bajusz Orsolya aktív időszakában tett kijelentéseiről, akcióiról szóló internetes források szociológia szakos hallgatóként, performansz művészként, vagy aktivistaként említik őt. Először az ide kapcsolódó megnyilvánulásait fogom bemutatni.

Tény, hogy önmaga mércéje szerint kifejezetten művelt személyiségről beszélhetünk. Rajzot és szobrászatot tanult. A glasgow-i egyetemre és a bécsi Universität für Angewandte Kunst-ra járt, majd a Budapesti Corvinus Egyetem szociológus doktori hallgatója lett. Egy oktatók értékelésével foglalkozó oldalon egy diákja így jellemezte a módszereit:

“Alapvetően túlélhető az órája, nem igazán csinálsz semmit, csak elvagy, mint a befőtt és nem is nagyon érdekli […] Néha kicsit túltolja a feminizmust, és próbálja ránk erőltetni az ő gondolkodásmódját, de ha nem figyelsz oda, akkor nem igazán fog érdekelni. A tananyagot nem igazán adja le, a félév végi zh-ra sem nagyon készített fel, állítása szerint minden órán gyakoroltunk, valójában egyszer sem, ennek ellenére teljesíthető”

Bajusz hallgatói státuszával kapcsolatos információk akkor láttak napvilágot, amikor egyszer egy VII. kerületi vendéglátóhelyen leköpött és fejbe vágott egy másik, éppen teázó feministát, Papp Réka Kingát (PRK), mert nem tartotta hitelesnek az akkor megjelent, prostitúcióról szóló könyvét mondván, hogy Bajusszal ellentétben a szerző nem látta annak valóságát. Az eset kapcsán kezdetben az terjedt el, hogy Bajusz az ELTE-n tanul, de az ELTE-TTK dékánja cáfolta ezt.

PRK 2015-ben a migrációról és a magyar népesedéspolitikáról így vélekedett:

Bajusz Orsolya úgynevezett performansz művészként is tevékenykedett. A performanszok legtöbb esetben előre megtervezett, gondosan kitalált események, melyeket élőben mutatnak be.

Ezen a videón egy 2016-os kiállításmegnyitón elhangzott beszéde (2:14-től) fenn maradt az utókor számára. Káromkodásokkal tarkított feminista dal éneklés, pártpolitikai acsarkodás és “alternatív tánczene” egyaránt szerepel benne. Megtekintése közben az embernek olyan érzése lehet, hogy a felvétel nem is egy sajtónyilvános rendezvényen, hanem egy házibuliban készült.

Az általa készített animációs film, A világ legemberségesebb embere a huszár hagyományokból, a Szent Koronából és a közmunkából is viccet csinált. Részlet a filmből:

Néhány diáktársával együtt az Abortourism Utazási Iroda működtetője volt, ami nem egy valódi utazási iroda, hanem egy figyelemfelkeltő, információs weblap volt. “Az oldal üzenete annyi volt, hogy a terhességmegszakítás és fogamzásgátlás ára néhol drágább, és korlátozhatja a nőket abban, hogy rendelkezzenek a saját testük felett. Ennek alátámasztására összeszedték, hogy melyik európai városban mennyibe kerül egy terhességmegszakítás” – írta a 444.hu. A felületet a hatóságok betiltották.

Hátraarc

Bajusz munkájában fordulópontot jelentett, amikor 2018 júniusában A kultúrharc legmélyebb bugyrai néven blogot hozott létre, melyen keresztül azóta is időről-időre kitálal és bemutatja, elemzi a balliberális, feminista mozgalmon belüli ellentéteket. Lássunk ezek közül néhányat.

Bajusz a radikális, transzellenes feministák sorait erősítette, akik nem fogadják el, hogy a transznemű nő is nő. Volt, hogy álnéven transzellenes cikkeket írt az LMP-közeli Reflektor blogra. Ide kapcsolódik az is, hogy a fent említett animációs filmet 2017 januárjában a Transzzsidó (értsd: gój testbe született zsidó) kiállítás megnyitóján mutatták be, ahol Bajusz kitessékelt egy transznemű nőt, aki a közösség jogaiért tüntetett. A kiállítást mellesleg Kiss Meta Dorka rendezte és nyitotta meg, aki nyíltan vállalja, hogy prostituált, vagy ahogy ők nevezik: “szexmunkás”.

Bajusz Orsolya álláspontja szerint az egy évvel korábbi KontÚrNő kiállítás megnyitószövegének elhangzása miatt folyamatos személyes támadások érték. Mint mondta:

“Bánom, hogy nem tettem világossá, miért elfogadhatatlan egy ‘transznőgyűlölet is nőgyűlölet’ felirat: Azért, mert gyűlöletkeltésként jeleníti meg azt az igényt, hogy lehessenek kizárólag nők számára fenntartott terek, és a leszbikusságot újradefiniálja kirekesztésként.”

Saját elmondása szerint az volt a végső bűne az ellenségei szemében, hogy 2018 novemberében két társával együtt részt vett a baloldali Mérce.hu vendégszerzője, Zsurzsán Anita plágiumsorozatának leleplezésében. Zsurzsán ugyanis egy tudományos konferencián felolvasott szövege hosszasan megegyezett több más szöveggel, illetve számos, a Mércén megjelent cikkében is hosszú szövegrészeket emelt át más, nem magyar nyelvű írásokból. Egy baloldali gittegylet, bizonyos PTI TEM a plágiumok elkövetőjéért aggodalmaskodott.

2018 karácsonyán egy blogbejegyzésében már azt írta, hogy többé nem baloldali, nem feminista, de jobboldali sem. Továbbá megjegyezte, idézem:

“A feminizmusra kapható pénzek most a travi és a szexmunka szervezetekhez mennek. Amivel én találkoztam ebben a közegben, az a vegytiszta emberi gonoszság és aljasság volt.”

“Én naivan azt hittem a feminizmus gyakorlatilag annak a terepe, hogy kritikai elméletekből valami gyakorlat legyen. MEGALOL. A feminizmus annak a terepe, hogy x gittegylet marakodjon y gittegylettel. Mindezt nyájaskodással, “párbeszéddel” takargatva.”

Bajusz az őt bíráló “identitárius álbaloldalt” Mark Fisher brit publicista nyomán vámpírkastélynak nevezi. Írásaiban gyakran szót ejt a mozgalmon belüli széthúzásról. Ez az eddig leírtak alapján is tisztán látható, de még nem értünk a felsorolás végére.

Zsurzsán Anita plagizálásával kapcsolatban Bajusz Orsolya és két munkatársa kiadott egy közleményt, melyben egyebek mellett plágium eljárás lefolytatását kérték, lehetőleg saját nevük elhallgatása mellett. Ebben Bajusz felvázolt egy másik vízválasztó tényezőt, melyet “jóságos progresszívek vs. gonosz jobboldaliak értelmezési keret”-nek nevezett. Ez, mint írta, szinte az egész ellenzéki közeget áthatja. Zsurzsán sikeresen meggyőzött egyes köröket arról, hogy kommunista. Ezt kommunista jelképek és poszt-szovjet ruhák viselésével, illetve Frida Kahlo marxista festőművész iránti szimpátiájával érte el. Bajusz szerint ez csak a látszat volt, külsőség. Csak annyit kellett hozzátennie, hogy nácinak, fasisztának vagy féregnek bélyegzett olyanokat, akik nem a kultúrharcos logikában találták meg baloldaliságukat. Érvelése szerint kulturális témákban írt cikkei alapján is csak szélhámos volt.

Bár Bajusz Orsolya kezdetben a Soros György által pénzelt Amnesty International önkéntese volt, később a CEU-tól, vagyis a Közép-európai Egyetemtől többször elhatárolódott, obszcén szavak kíséretében is. Feró Dalmával közös cikkében kifejti: az itt tanuló külföldi diákok által később létrehozott aktivista csoportok és projektek jól példázzák az erőfitogtatást. “Ez a hálózat a magyar nyilvánosságot foglalkoztató problémák ismeretének hiányában nem tudja saját keretébe illeszteni azokat, kizárólag egyetemesnek vélt problémák és elvek alkalmazása alapján igyekszik ügyek képviselőjeként fellépni. A nyelvet, a kontextust, a helyi problémákat és közbeszédet többségük nem ismeri és nem igyekszik megismerni, hisz kész fogalomkészletüket minden közegre érvényesnek tartják.” A magyar társadalomtól távol állnak, többnyire egy nagyon szűk szubkultúrához szólnak. “Feminista önvédelmi tréningjeikre” a résztvevők csak vegán ételeket vihettek magukkal.

Az egyik aktivista csoporttal februárban, a Városmajorban tartott Becsület napi megemlékezésen is találkozhattunk, ellentüntetőkként. Ők az eredetileg londoni alapítású Rhythms of Resistance (RoR). Munkanyelvük az angol, még a tüntetések eseményismertetők szövegét sem mindig fordítják le magyarra.

Egy nőnapi, az Egyesült Államokból induló női sztrájkkal kapcsolatos demonstráció szervezéséből egy itthoni feminista szervezet kilépett, mert nem támogatták a RoR prostitúciópártiságát, máskor pedig a magyarok számára teljesen idegen feliratú transzparensekkel vonultak, úgy mint a jelenleg is aktuális “Black lives matter” (“a fekete életek számítanak”), vagy az “Indigenous lives matter” (“az őslakos életek számítanak”).

Végszó

Bár Bajusz Orsolya visszavonulása előtt és után is számunkra is érdekes, sőt hasznos információkat tett közzé a feminista mozgalmon belül zajló folyamatokról, ne essünk abba a hibába, hogy szövetségesként gondolunk rá. Azon túlmenően, hogy szélsőséges megnyilvánulásaival, akcióival károkat okozott a magyarság számára, többször gúnyt űzött a kereszténységből, a hagyományokból, vagy éppen a nemzeti oldalból. A magyar nőknek nem önmagukból kivetkőző, egymással is háborúzó fanatikusokra, hanem kötelességtudó, a nemzet megmaradásához hozzájáruló szereplőkre van szüksége.

Forrás:

ORSOLYA BAJUSZ – www.obajusz.blogspot.com
Nem az ELTE-n, hanem a Corvinuson tanul a Papp Réka Kingát összeköpködő és fejbevágó értelmiségi nő – www.nyugatifeny.hu
Kurvázzák egymást a honi feminácik – www.888.hu
Fura feministák kiabáltak egy transzneművel egy megnyitón – www.24.hu
Gyorshír: Leköpték és fejbevágták Papp Réka Kingát, mert nem tetszett a könyve – www.nyugatifeny.hu
Bajusz Orsolya – Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar – www.markmyprofessor.com
A performanszművészet nagymamája nem pihen (18+) – www.24.hu
“Nem hozok létre semmilyen képet vagy tárgyat” – Bajusz Orsolya – www.artportal.hu
A vámpírkastély és a gender szelleme. Tapasztalatok a budapesti aktivista közegből – www.ferodalma.blog.hu
Schmitt Pál után szabadon? A kultúra és a gender témájában sem kellene, hogy “minden menjen” – www.ferodalma.blog.hu
A budapesti vámpírkastély – www.akulturharcontul.blogspot.com
Nyert a transzzsidó – www.tranzitblog.hu
Mark Fisher: Kilépés a vámpírkastélyból – www.aszem.info
Frida Kahlo – www.alkotasutca.hu
Az erényfitogtatás és a progresszió ígérete a félperiférián – www.merce.hu
A magyar hatóságok betiltották az ál-abortuszturista oldalt – www.444.hu

(Rózsa András – Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)