hétfő, október 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Comedy Central is a keresztényeket provokálja

Folytatódik a műsor, ezúttal szó szerint. A közelmúlt botrányos eseményei, köztük a Népszava grafikájának napvilágra kerülése után most a Comedy Central rúgott bele a keresztényekbe, illetve elsősorban a katolikusokba. A humort középpontba állító kereskedelmi csatorna Facebook-oldalán osztott meg egy videót, amely bemutatja, hogy a gluténmentes diétára kényszerülő hívek hogyan tudnak szentáldozáshoz járulni.

Mindez nyíltan szentséggyalázóvá válik, amikor a „megrágom és kiköpöm” fordulattal próbál viccelni, miközben egyébként a katolikus hit lényegét parodizálja. Ugyanígy akkor, amikor rizs- és proteinszeletet „áldatna meg” papjával a videó egyszeri hívője, akit egyébként épp olyan tudatlan és felkészületlen karakterként ábrázolnak, mint amilyenek bizonyára a kisfilm készítői.

A kisfilm második részében – a végtelen humor jegyében – az átváltoztatott szentostya vásári csipszként, a pap pedig bárgyú árusként jelenik meg, a videó tehát a papságba is rúg egyet a „haladjunk a korral” jegyében.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a Facebookon reagált a videóra. Felhívták a figyelmet: a kisfilmet éppen áldozócsütörtökön osztotta meg a csatorna. Mint írták, „mi nem tudunk nevetni” a látottakon.

A csatorna oldalán megjelent hozzászólások szintén minősíthetetlenek, mondván, hogy Istennek is van humorérzéke, valamint a humorhoz ész kell, ami a katolikusoknak nincs.

(Vasárnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Bajza utca – Navalnij-emlékmű? Baranyi Krisztina átnevezné a kisföldalatti-megállót

Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya terjesztette be  az indítványt, hogy...

Megakadályozták az izraeli “diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander...

Válaszcsapás: Ki mit nyert és vesztett Gázában? Szabad-e kezet fogni Oroszországban?

Mit nyert és vesztett a Hamász? Mennyire maradtak meg...

Húsz EU tagállam közösen küldené haza az afgán migránsokat

Az EU 20 tagállama közösen kérte az Európai Bizottságot...

Kategóriák

Egy október 7-i támadásban részt vevő palesztint tartóztathattak le az Egyesült Államokban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda terrorizmus gyanújával vett őrizetbe...

Trump Zelenszkijnek: Meg tudja érteni Magyarországot az orosz gáz kérdésében

Október 17-én Zelenszkij ismét Washingtonba utazott, hogy az amerikai...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55