Csókay András elismert idegsebész egy videóban arra hívja fel a figyelmet, hogy a járványügyi óvintézkedéseket betartva, de ugyanúgy, mint egy patikának, lehetővé kellene tennie a szentáldozást, ugyanis gyógyító erővel bír. Mi ehhez csak annyit tennénk hozzá, hogy online nem lehet szentmisén részt venni – azt legfeljebb, csak nézni lehet, mint egy közvetítést, de ezzel sajnos “műsorrá” degradálja a vallás a saját rítusait és olyan abszurd helyzeteket idéz elő, hogy képernyők előtt térdelve kell imádkozni, ami jól mutatja korunk virtualizációjának sötétségét. Csókay felvetése teljesen jogos és támogatandó, úgyhogy kérjük a helyi plébániáktól a lehetőséget!
Az eucharisztia csodákról itt és itt olvasható egy rövid összegzést.
A félelem rombolja az immunrendszert is
Az ember lelke mélyén lévő félelem rombolja az immunrendszert is – mondta Csókay András idegsebész, a Honvéd Kórház idegsebészeti osztályának osztályvezető főorvosa az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetről.
Csókay András arról beszélt: a stressz, az egészséges félelem egy bizonyos szintig mozgósítja az ember ellenállóképességét, javítja a keringést és „minden rendszerünket, így az immunrendszerünket is”. Ugyanakkor a „szív legmélyén lévő félelem” hatalmas károkat okoz, roncsolja a keringési és az immunrendszert és akadályozza az elmét, hogy jó döntéseket hozzon.
Az idegsebész szerint ezért fontos, hogy „a gyökerénél tudjuk kezelni a félelmünket”, a „lelkünk legmélyén”, ahová csak az ember maga és Isten lát. „Erre való az igazán mély, az egyház tanítása szerint kontemplatív, szemlélődő imádság” – mondta.
Hozzátette, a vallások többsége utat mutat ehhez a „valós, félelemmentes énhez” mély imádsággal vagy meditációval. Ugyanakkor nemcsak a vallásos ember képes eljutni a lelkének ehhez a legmélyebb részéhez, ahol találkozhat igazi önmagával. De ehhez mindenképp szükséges a csend.
Az M1 Híradóján történt nyilatkozat itt tekinthető meg.
A témában ajánljuk: Vasárnap nélkül nem élhetünk (Depositum) írását:
“Orson Welles mondta, hogy két dolog kiábrázolhatatlan a filmvásznon: az ima és a coitus. Ha megteszik, meghamisítják. A szentmise-közvetítés banalizálja a szentséget. Nem más, mint profanizáló pornográfia. Főképp azzal, hogy minden misztériumos menyasszonyi fátylat lerángat Krisztus Jegyeséről: bemikrofonozzuk a szentélybe belépő papot, bekamerázzuk a rejtett oltárteret… Krisztusnak és Jegyesének nászházát bordéllyá tettük. Elég! Vallásturista voyeuristák lettünk… Azt hittük, ezzel érthetővé tesszük a liturgiát, miközben megsemmisítjük… A gótikus szentélyrekesztőknek, majd a latin akusztikus ikonosztázának elhagyása, ezek után minden szakrális és egyben ontológiai, (ami tényleges fizikai korlát az áldoztatórács révén) eltörlése… Végül pedig az oltárok kiforgatása. Most az üres hajóra bambul a pap. Az azonosságtudat sokkja… Ki a pap? Miért vagyok pap? Mitől vagyok több, mint egy profán közösségvezető, vagy szociális munkás? Mitől szentmise a szentmise? Isten nem ver bottal. Igen. Az isteni helyreállító, gyógyító igazságosság gondviselő pedagógiájánál nincsen bölcsebb… Elvezet a bölcsességhez, mely az Úr félelmének kezdete.
Úgy kéne tennünk, ahogy régen az öregek, betegek, közszolgálatot ellátók, csecsszopóikat dajkáló kismamák felemelték szívüket a konszekrációra meghúzott harangok szavára… Megállt akkor pár percre az élet, és az utcán letérdeltek az emberek. Miért? Mert hittek. Mi már nem hiszünk, hisz nem így teszünk. Vagy legalább is nem hisszük azt, amit ők hittek, és amit az Egyház tanít. ” Bővebben.
(Trón és Oltár – Szent Korona Rádió)