Ahol van még hit: Bulgáriában kinyitották a templomokat

A koronavírus-járvány ellenére Bulgáriában nyitva lesznek a templomok húsvétkor, mert sok az elcsüggedt ember – jelentette be csütörtökön az ország miniszterelnöke, írja az MTI. Bojko Boriszov ugyanakkor arra kérte a lakosságot, hogy inkább maradjon otthon és ott imádkozzon.

Nehéz döntés volt, de állok a bírálóim elé. A püspökök azt mondták nekem, hogy sok a nekikeseredett hívő, ezért egyszerűen nem zárathattam be a templomokat

– mondta Boriszov sajtótájékoztatóján.

Mladen Marinov belügyminiszter közölte, hogy a templomok körül a rendőrség fokozottan ügyel majd a rendre és arra, hogy a hívek kellő távolságot tartsanak egymástól.

A nagyobb templomok szertartásait élőben fogja közvetíteni a bolgár köztévé.

Az ortodox egyház tudatta, hogy ezúttal nem oszt fűzfaágakat, ami szokása virágvasárnapokon, és lemondását erről “nem kis kompromisszumnak” minősítette.

Mit lehet ehhez fűzni? Irigyeljük őket, hogy ilyen kiváló egyházi vezetésük és hittel felvértezett miniszterelnökük van. Igen, ez még talán minőségileg komolyabb kereszténység, mint Nyugaton, ahol gyakorlatilag önmagukat tiltották be az egyházak, a megoldások keresése helyett…

Az áldozás orvosság, legyen elérhető! Csókay András idegsebész gondolatai

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)